2014. április 30., szerda

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten a Györgyiket, Ivetteket, Fridákat,Gizellákat, Bendegúzokat, Mihályokat, Gergelyeket, Árminokat, Pálmákat, Mírákat ás Ferenceket köszöntjük. Külön szeretettel köszöntjük Zara Gyöngyi nénit, fejlesztő tanárunkat.

Jeles napok a héten:

Csütörtökön lesz a magyar sport napja.
1875-ben e napon rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000. május 2-án hozott határozata alapján május 6-án tartják A MAGYAR SPORT NAPJÁt.

Május 9-én,  pénteken lesz a győzelem napja.A győzelem napja néven számos országban tartanak megemlékezéseket az adott ország történelme szempontjából fontos csatákban vagy háborúban aratott győzelmek emlékére.

Szombaton Madarak és Fák Napja. A világon először Chernel István ornitológus szervezte meg, 1902-ben, hazánkban. A természetvédelmi törvény szerint „Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja.

A héten lesz a 190. évfordulója Beethoven 9. szimfóniája ősbemutatójának, ami a bécsi Kärtnertor színházban történt. Ti is ezt hallhatjátok kicsengetéskor.

Most híreink következnek:

A sulirádiót Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszön...

2014. április 25., péntek

18. hét

Sziasztok, ez itt a sulirádió meg kezdjük adásunk!

Rövid hetünk lesz, csak szerdáig jövünk a héten. Csütörtökön munkaszüneti nap - május elseje miatt - a pénteket már ledolgoztuk, így négy napunk van lazításra.

Lehet ünnepelni is, ha Valéria, Nimród, Péter, Jakab, Zsigmond, Zoé, Tímea, Irma, Mónika, vagy Flórián névre hallgatsz, esetleg a családban, ismerőseid közt van valaki, aki e nevek valamelyikét viseli. Köszöntjük  tehát a hét névnaposait most is. Külön említjük Hajdú Tímea nénit, az 1.c tanítóját és Szabó Tímea nénit a 2. emeleti folyosó takarító nénijét.


Jeles napok a héten:

Ma van a 260. évfordulója annak, hogy megszületett gróf Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum és a magyar nemzeti könyvtár megalapítója. A könyvtár neve az alapító tiszteletére lett Országos Széchényi Könyvtár.

Holnap lesz a a tánc, táncművészet világnapja. Országszerte rendezvények sora kapcsolódik ehhez, az 1983 óta megtartott ünnephez. Hétfőn az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Hattyúk tava című balettfilmet vetítik.
A Művészetek palotájában kedden gála est keretében adják át a Nemzeti Táncszínház  és a Táncművészek Szövetsége által odaítélt díjakat az arra érdemes táncosoknak.

Azért ezen a napon, mert ez a klasszikus balett legnagyobb óriásának tartott  Jean-Georges Noverre születésnapja. Noverre az1700-as években élt és alkotott, balettművészként, koreográfusként. Könyvet is írt a balett alapelveiről, és neki köszönhető, hogy a tánc valódi színházművészeti műfajjá nőtte ki magát. Újító törekvései a mai napig hatnak a klasszikus táncok alakulására.

Szerdán: Méhek Napja
 A kiemelt nap célja, hogy a tavaszi virágzás idején különösen is felhívja a figyelmet a méhek természetben betöltött alapvető fontosságú szerepére – hiszen a méhek virágokat beporzó munkája nélkül nem lenne élet.

Az elmúlt esztendőkben többször hallottunk a méhek tömeges pusztulásáról is, melynek összetett, de a környezetszennyezéssel nyilvánvalóan összefüggő okait számos szakember vizsgálja már napjainkban.

A méhek napja célja az is, hogy felhívja a figyelmet a méz és méhészeti termékek fogyasztásának jótékony hatásaira..


 Csütörtökön a munka ünnepe -Május elseje. Ez a munkavállalók nemzetközi szolidaritási napja.

A vasárnap elsősorban az Anyák Napja. Tartsátok észben!

De a hét utolsó napja egyben  Szent Flórián  és a a tűzoltók napja Magyarországon. Szent Flórián ugyanis a tűzoltók védőszentje.

Sokak örömére Nemzetközi Star Wars Nap is van május 4.-én.  Szokás ilyenkor jelmezes felvonulás szervezése a rajongók körében világszerte. Magyarországon utoljára 2012-ben tartottak ilyen rendezvényt Budapesten.


Aktuális híreink következnek:


A heti  adást a 6.a rádiós csapata  és Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszönünk...


 .

2014. április 14., hétfő

Április 14.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

A hét névnapjai: Tibor, Anasztázia, Tas, Csongor, Rudolf, Andrea, Ilma, Emma, Tivadar és Odett.
Gratulálunk a névnaposoknak, külön szeretettel köszöntjük Laub Andrea nénit, a 7.b osztályfőnökét és Derdák Andrea nénit szabadidő szervezőnket.

Jeles napok a héten:

 Ez a hét a húsvéti ünnepkörben az úgynevezett nagyhét.  A nagyhét a nagyböjt utolsó hete  a húsvét előtti vasárnaptól, azaz a tegnapi virágvasárnaptól nagyszombatig tart.


 Maga az ünnep neve is  onnan ered, hogy a hét végén lezárul az a 40 napos böjt, amit Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartanak a keresztény világban. Ekkor vehetnek újra húst magukhoz azok, akik a böjtöt húshagyó kedd óta  - ami a farsangi ünnepkör záró napja - tartják.

A nagyhét napjai a nagyhétfő - ez van ma - a nagykedd és a nagyszerda. Ezeket követi a húsvéti szent három nap.
 A  magyar falun a parasztok egészen a közelmúltig a nagyhét tiszteletére nagy gonddal megtisztították az egész portát, beleértve az istállót és melléképületeket is. A szerszámokat is letisztogatták, kifényesítették.

A nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja, nagypénteken  Jézus kereszthalálára emlékezünk.

 A nagyszombat a gyász napja. A katolikus templomokban az oltárt ezen a napon minden felszerelésétől megfosztják. Nem tartanak szentmisét sem.

Vasárnap ünnepi misét tartanak, ez a  feltámadás örömünnepe. A Biblia szerint Jézus a keresztre feszítést követő harmadik napon, vasárnap, feltámadt, és győzelmet aratott a halál felett.

 Húsvét hétfőjén sok népszokás él, például a locsolkodás, hímes tojás ajándékozás. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak. Bibliai eredetet is tulajdonítanak hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket.

Régi korokban a piros színnek védő erőt tulajdonítottak. A húsvéti tojások piros színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt.





 Most híreink következnek:

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszönünk, mindenkinek eredményes hetet kívánunk.

2014. április 7., hétfő

Április 7.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

A hét névnapjai: Herman, Dénes, Erhard, Dusán, Zsolt, Leó, Szaniszló, Glória, Gyula, Ida szeretettel köszöntjük őket, különösen Bakos Zsolt bácsit rendszergazdánkat.

Jeles napok a héten:

Ma van az egészségügyi világnap

Holnap az emberszeretet világnapja.

Pénteken József Attila születésnapja, ami egyben a költészet napja Magyarországon.
 Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.


 Most híreink következnek:

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszönünk, mindenkinek eredményes hetet kívánunk.