2016. október 27., csütörtök

November 7.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Rezső, Zsombor, Tivadar, Réka, Márton, Martin, Jónás, Renátó és Szilvia névnapokat találtunk a heti naptárban. Szeretettel köszöntjük azokat, akik a felsorolt nevek valamelyikét viselik.

Jeles napok a héten:

 Ma 206 éve, hogy megszületett Erkel Ferenc a Himnusz zeneszerzője.  Erkel emlékére November 7. a Magyar Opera Napja.

Szerdán a márciusban elhunyt egyetlen magyar irodalmi Nobel díjasra, Kertész Imrére emlékezhetünk. 1929. november 9-én született, most lenne 87 éves, ha megérte volna ezt a napot. Az irodalmi Nobel díjat 2002 októberében vehette át első magyarként az írók között.

Pénteken, Márton napján Szent Márton püspökre emlékszik a keresztény világ.  A Szombathelyi születésű, később francia püspökké lett Mártonról két legenda is szól. Az egyik szerint a római légió katonájaként egyszer egy nélkülöző koldussal találkozván kardjával kettévágta a köpenyét, és a felét a koldusnak adta.

A másik legenda úgy szól, hogy amikor püspökké akarták választani, szerénységből elbújt a liba ólba, mert méltatlannak gondolta magát ehhez a tisztséghez. A libák hangos gágogása azonban elárulta őt, nem sikerült elrejtőznie.  Ezért, a libák elleni bosszúból kerül ezen a napon, sok helyen libapecsenye az asztalra.

Márton napjához számos népszokás kapcsolódik; a Márton napi liba- lakoma, időjósló szokások, ajándékozás, és lámpás felvonulások.

November 13. az idén vasárnapra esik. Ez a nap a Kedvesség Világnapja.   Egy Japán mozgalomból nőtte ki magát  a nap, melynek neve „Apró kedvesség” volt.  1998 óta létezik, célja, hogy előhívja az emberekből a kedves viselkedést, amelytől mindenkinek élvezhetőbb lesz az élete.

Hogy mi lehet kedvesség?

- átadod a helyed a villamoson,

- köszönsz a szomszédnak,

- útbaigazítasz egy turistát,

- átkísérsz valakit az úton,

- pár forinttal segítesz egy hajléktalannak,

- jótékony akcióban veszel részt…

Mark Twain, A Tom Sawyer  és a Huckleberry Finn írója így fogalmazta meg: "A kedvesség egy olyan nyelv, amit a süketek hallanak, a vakok pedig látnak..."

Most híreink következnek:


Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége…

2016. október 21., péntek

október 24.

Sziasztok, ez itt  a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

A hét névnapjai:
Salamon , Blanka, Bianka,Dömötör, Szabina, Simon, Szimonetta, , Júdás, Nárcisz, Alfonz. Szeretettel köszöntjük őket.

Jeles napok a héten:

Kedden lesz 130 éve, hogy Ferenc József  felavatta a Magyar Iparművészeti Múzeumot,
melynek üllői úti palotája, a magyar szecessziós építészet remekműve.

Állandó kiállításai a bútorművészeti, az iszlám művészetet bemutató, és a gyűjtők és kincsek című kiállitások.


Jelenlegi legizgalmasabb időszaki kiállítása a  "Bringológia" címet viseli, és a régi korok kerékpárjai mellett 
a kiállítás több mint tíz ország legfrissebb modelljeiből válogat. 

Szerdán Dömötör nap, számos népszokással. Szent Dömötör is a pásztorok védőszentje volt, 
akinek ünnepén az elszámolás és a jövő évi szerződés megkötése után a nyájtól mintegy szabadságot nyert pásztorok rendszerint igen nagy kárral és verekedéssel járó mulatozást csaptak. Sok helyen gulyásbállal, „dömötörözéssel” ünnepelték meg az ekkor kezdődő „juhászújévet”. 

Pénteken lesz 130 éve annak, hogy leleplezték a New York-i Szabadság-szobrot, mely a Francia Köztársaság ajándéka az  Egyesült Államok népének.

A péntek:Simon és Júdás napja,  a magyar gazdasági élet egyik utolsó határnapja, ami a hideg idő megérkezésével a kinti munkák befejezését jelenti. Ahogy a mondás tartja: "Megérkezett Simon – Júdás, jaj már néked, pőregatyás!"

Ezen a napon több helyen híres kirakodóvásárokat tartanak. Az idei leghíresebb Simon - Júda vásár Sárvárott lesz, ahol vásári forgataggá alakulnak át a város főbb utcái, Lesznek színpadi programok is és sok forralt bor.

Vasárnap takarékossági világnap. Radó Lili költőnő írta ezt egy versében a gyerekeknek: " Bármibe fogsz a nagyvilágon, légy takarékos, azt ajánlom, egyet soha, soha el ne feledj: egy kicsi, két kicsi, öt kicsi, tíz kicsi sokra megy"

 Régen a gyerekeket iskolai takarékbélyeg vásárlással tanították gazdálkodni. Ez úgy nézett ki, hogy a tanítónéniktől lehetett kérni takarékbélyeg gyűjtő lapot, és a zsebpénz egy részén, vagy egészén takarékbélyegeket lehetett vásárolni, amit a tanév végén válthattak vissza a gyerekek pénzzé. Az addigra összegyűlt összegből meg lehetett vásárolni az áhított dolgokat.Aki elköltötte az összes pénzét, annak erre nem volt módja, a takarékosoknak igen. Az iskolai takarékbélyeg vásárlás lehetősége 1992-ig állt fenn, mára ez már történelem.Pedig jó volt.

Most híreink következnek:

 A heti adást Edit néni szerkesztette. 

Ezzel elköszön a sulirádió.....

2016. október 13., csütörtök

október 17



Sziasztok ez itt a suli rádió megkezdjük adásunkat!

A hét ünnepeltjei: Hedvig, Hédi, Lukács, Nándor, Vendel, Orsolya, Előd, Korinna, Gyöngyi.
Sok boldogságot kívánunk nekik.Külön köszöntjük Zara Gyöngyi nénit szeretett
fejlesztőpedagógusunkat és Deák Hedvig nénit a 3.a tanítóját.

Jeles napjaink a héten.

A mai nap a szegénység elleni küzdelem világnapja

Kedden, Lukács napján, a magyar festészet napja lesz. Azért ezen a napon, mert szent  Lukács a  festők védőszentje.

Szerdán lesz 60 éve, hogy Moszkvában harckészültséget rendelnek el a Magyarországon állomásozó szovjet hadtesteknél, és a balti körzeti,  a magyar forradalom leverésében később részt vevő 7. légideszant–gárdahadosztálynál is.

Csütörtökön Vendel nap, melyhez számos népszokás kapcsolódik. A nap Szent Vendel emléknapja, aki a mondák szerint ír királyfi volt, de hazáját elhagyva Rómába zarándokolt, és ott koldulásból tartotta fen t magát, majd később pásztornak állt.

 Azóta őt tartják a pásztorok védőszentjének, és a falvak szélén, a legelők határán szobrokat állítottak neki, hozzá könyörögtek, ha betegség ütötte fel a fejét az állatok között. Neve napját szentmisével, munkaszünettel, búcsúval, vidám pásztorünneppel tisztelték meg.

A Vendel napi szentmise után a templomból szenteltvizet vittek haza, és azt az állatok ivóvizébe öntötték, hogy Szent Vendel megóvja a jószágokat a betegségektől.

Szombaton lesz 10 éve, hogy elpusztult Mancs, a világhírű német juhász kutya, aki minden idők legjobb magyar mentőkutyája volt. Emlékét szobor őrzi Miskolc belvárosában.

Vasárnap az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékszik az ország. Pénteken mi is ünnepelünk majd. a részletekről  később tájékoztatunk benneteket.

Most híreink következnek: 

A heti adást Győrfi Dóri és Orsós Virág szerkesztette.


Ezzel elköszönünk....
Sziasztok!

2016. október 6., csütörtök

Október 10.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat!

A hét ünnepeltjei: Gedeonok, Brigitták, Gitták, Miksák, Kálmánok, Edék, Helének, Helénák, Terézek, Teréziák, Gálok és Aurélok. Szeretettel köszöntjük azokat, akik ezeknek a neveknek valamelyikére hallgatnak.


Jeles napok a héten:


A mai naphoz kapcsolódó népszokás volt régen, hogy a háziasszonyok nyírfaágat tettek a kotlós fészkébe, hogy ha kikelnek a csibék, el ne pusztuljanak.

 Szerdán lesz az évfordulója annak, hogy 1492-ben Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát.

Csütörtökön lesz 40 éve, hogy 1976-ban  elektronmikroszkóppal meglátták a világszerte rettegett Ebola-vírust.

Az ebola zoonózisssal, azaz állatról terjed emberre.  Vérzéses láznak is nevezik, jelenleg még nem gyógyítható. A Kongói Demokratikus Köztársaság területén, az Ebola folyó völgyében tört ki az első, ismert járvány, innen kapta a nevét a vírus és a betegség. A feltételezések szerint a fertőzött majmokról terjedt át az emberre. Afrikában a mai napig sok piacon kínálnak majomhúst, amit az ottaniak szívesen meg is vesznek, és el is fogyasztják.


Pénteken lesz a 90. évfordulója annak, hogy 1926-ban Alan Alexander Milne Micimackó című regénye első kiadása megjelent.

Szombaton  Teréz nap. Baranyában szüretkezdő napként tartják számon. Teréz napja Bácskában és Bánátban asszonyi dologtiltó nap. Ilyenkor nem szabad mosni, kenyeret sütni. Az idősebb generáció tagjai a mai napig betartják a tilalmat.

Vasárnap lesz a kenyér világnapja, amely egyben a világélelmezés napja is.       

Most híreink következnek:

A heti adást Balog Péter szerkesztette.

Ezzel elköszönünk, mindenkinek eredményes hetet kívánunk.

Sziasztoook!



·