2015. április 30., csütörtök

Május 4.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.


A héten is lesznek névnapok, mégpedig: Mónika, Flórián, Györgyi, Ivett, Frida, Gizella, Gusztáv, Mihály, Győző, Gergely, Alberta, Ármin és Pálma. Isten éltesse őket sokáig!

 Mire emlékezhetünk a héten:

Tűzoltók Napja és Star Wars nap van ma!
 
Pénteken lesz  a győzelem napja. A hajdani Szovjetunió és a jelenlegi utódállamok a németek felett aratott győzelmet és az európai háború végét május 9-én ünneplik. A Szovjetunióban hagyományosan mindig május 9-én volt a győzelmi felvonulás és a legtöbb szovjet utódállam a mai napig  megtartotta ezt a szokást.

A hét zárásaként vasárnap a madarak, fák  napját ünnepelhetjük.

Most híreink következnek:

Megtörtént a tolerancia -héten elkészült plakátok értékelése. A közönségszavazatok alapján első helyezett lett a 6.a, Második a8.a, és harmadik  az 5.a. Gratulálunk!


És most egy pályázati felhívás valamennyi évfolyam részére: A Klebersberg Intézményfenntartó Központ rajzpályázatot hirdet az olvasás népszerűsítésére. Mivel a pályaműveket már a jövő héten be kell küldeni, az érdeklődők még a hét közepéig keressék meg Koloszár Ági nénit, hogy felvilágosítást kaphassanak a feltételekről.
Jelentkezni az iskola valamennyi évfolyamáról lehet. A díjazás 15 000, 10 000 és 5000 Ft- os könyvutalványok formájában történik majd.

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszönünk....

2015. április 24., péntek

április 27.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

A héten köszöntjük a Zitákat, Valériákat, Pétereket, Katalinokat és Kittiket, Fülöpöket, Zsigmondokat, Tímeákat és Irmákat. Boldog névnapot kívánunk testnevelő tanárunknak, Péter bácsinak, és Nagyné Hajdú Tímea tanító néninek a 2.c-ből.

Ma  224 éve született a Morse- távíró és a Morse-ABC feltalálója, Samuel Morse, aki eredetileg nem tudós, hanem t festőművész volt.

Holnap lesz 160. éve, hogy meghalt Pató Pál. Meglepő, hogy létező személyről van szó mert azt gondoltuk, hogy ő csak Petőfi Sándor képzeletének szüleménye. De nem, mert a költő egy, a valóságban is  élő emberről mintázta meg a semmittevő köznemes figuráját.  Pató Pál születési ideje ugyan nem ismert, de azt tudjuk róla, hogy Esztergom vármegye alszolgabírója és  Szőgyén község jegyzője volt. 1848-ban ő szervezte meg a helyi nemzetőrséget.

Szerdán lesz a 70. évfordulója annak, hogy az Amerikai seregek felszabadították a dachaui haláltábort.

De ez a nap 1982 óta a Táncművészet Világnapja is.

Egy nappal később, április 30.-án, ami most csütörtökre esik, Adolf Hitler öngyilkos lett földalatti bunkerében.

Szintén Csütörtökön a Méhek Napja Magyarországon. A nap célja, hogy a méhészeti termékek jótékony hatását minél többen megismerjék országszerte, és hatékonyan alkalmazzák a táplálkozásban, gyógyításban a méhek által előállított mézet és más járulékos anyagokat.

Pénteken már május elseje, a munka ünnepe, amit remélhetően aktív pihenéssel sikerül majd megünnepelnünk, mert ez a nap 1946 óta munkaszüneti nap.


Vasárnap a Nemzetközi Sajtószabadság Napja, mivel az ENSZ közgyűlése május harmadikát azzá nyilvánította annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szabad sajtó fontosságára és hogy emlékeztesse a kormányzatokat a szabad vélemény nyilvánítás jogára és annak betartására.

Most híreink következnek:

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszön a sulirádió szerkesztősége, jó munkát mindenkinek erre a rövid hétre....

2015. április 13., hétfő

Április 20.

Sziasztok, ez itt a sulirádió meg kezdjük adásunkat!

A hét névnapjai Tivadar, Konrád, Csilla,Noémi, Béla, György, Márk, Ányos, Ervin, Aida. Szeretettel köszöntjük őket!


Jeles napok a héten:

Szerdán Föld Napja. 1970-ben rendezték meg először Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, amely mára nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát.
2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította. A Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, amikkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg. 
Csütörtökön a Könyv Napja.
1995-ben az UNESCO a Könyv és a Szerzői Jogok napjává jelölte április 23-át, katalán javaslatra. Április 23-án halt meg William Shakespeare és Miguel de Cervantes. Ez a nap a SZERZŐI JOGOK NAPJA is. A nap célja, hogy felfedezzük az olvasás szépségét, és ösztönözzük egymást a könyvek forgatására.

A szombat a Pingvinek Világnapja.  
Azért pont április 25-e, mert ez a dátum  egybeesik a pingvinek  éves vándorlásával. A pingvinek élete például szolgálhat az egész emberiségnek, mert bár az éghajlatváltozások miatt számtalan akadály áll megszokott életmódjuk útjába, mégis minden körülmények közt összetartanak, nem engedik, hogy a külső erők megbontsák az egységüket, letérítsék őket az útról. Az embereknek is így kéne összetartaniuk. 

Most híreink következnek:

A heti adást Kótai Erik szerkesztette.

Ezzel el köszön a sulirádió szerkesztősége mindenkinek jó hetet munkát kíván...
 

2015. április 10., péntek

Április 13.

Sziasztok, ez itt a sulirádió megkezdjük adásunkat!

A hét névnapjai: Ida, Tibor, Anasztázia, Tas,Csongor, Rudolf, Andrea,Ilma, Emma. Szeretettel köszöntjük Derdák Andrea nénit és Laub Andrea néni-t.

Jeles napok a héten:

16.-án, csütörtökön lesz a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja
 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján.
 Ezután mindössze néhány hét alatt a teljes vidéki zsidóságot Auschwitz-Birkenauba deportálták. A magyar vidék zsidóságára a birkenaui lágerben azonnali pusztulás várt. A csekély számú munkaképesnek ítélt ember közül is csak kevesen élték túl a megpróbáltatásokat: a magyar vidék több százezres zsidóságából mindössze néhány tízezren tértek vissza.

Hét végén két világnap: A nemzetközi műemléki világnap és a fokhagyma világnapja.

 A fokhagyma a legrégebb óta használt fűszernövényünk, 6000 éve esszük a vámpírok ellen, az ízéért és egészségmegőrző hatásáért. Az amerikai Gilroy-ban hatalmas fokhagyma fesztivált rendeznek minden évben, de tavaly nálunk is már harmadszor rendezték meg a Bács-Kiskun megyei Bátyaközségben a magyar fokhagyma fesztivált .

Most híreink következnek:
 
Pénteken, a Magyar Költészet  Napja alkalmából "Szitakötő versmondó napot és versenyt rendeztünk az alsó tagozatosok részére a könyvtárban.
 A verseny első helyezettje Németh Zina 2.a osztályos tanuló lett.
Második helyezést ért el Bálint Réka a 2.b-ből
Harmadik helyezést kapott fejes Kata szintén 2.a osztályos tanuló.
Gratulálunk valamennyi résztvevőnek és a helyezetteknek természetesen külön is!

A heti adást Kótai Erik és Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszön a szerkesztőség...