2014. március 13., csütörtök

március 17.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten a Gertrúdok, Patrikok, Sándorok, Edék, Józsefek, Bánkok, Józsák, Klaudiák, Alexák, Benedekek, Napsugarak, Beáták, Izoldák, Leák és Emőkék ünneplik névnapjukat. Sok szeretettel köszöntjük őket. Külön szeretettel köszöntjük Borosné Borbély Beáta nénit, biológia -  földrajz tanárunkat.

Jeles napok a héten:

Holnap Sándor napja lesz.
A Sándor név a görög Alexandros-ból ered és azt jeleneti, hogy a férfiakat megóvó ember. Fontos szerepe van a tavasz megérkezésében.

 Ugyanis azt tartották,hogy mivel az emberek annyit imádkoztak márciusban, hogy legyen már vége a télnek és jöjjön a tavasz, hogy Szent Péter megszánta őket és elküldte Sándorral egy zsákba kötve a meleget. Ő le is ereszkedett a földre, de a falu határában betévedt a kocsmában, és a nagy italozásban megfeledkezett a feladatáról. 

Szent Péter továbbra is kapta az imákat, hogy legyen vége a télnek és nem értette, hogy miért nem érkezett meg a meleg a földre. Ezért elküldte Józsefet, hogy keresse meg Sándort és a zsákba kötött meleget, és sürgősen juttassa el az embereknek. József szintén leereszkedett a földre, de sajnos ő is a kocsmában ragadt Sándorral.

Szent Péter már nagyon dühös volt, hogy sem a meleg, sem Sándor és József nem ért el a faluig, ezért utánuk küldte Benedeket, akinek a lelkére kötötte, hogy keresse meg őket és a zsák meleget. Benedek meghallotta a nagy zsivajt, amit a napok óta ott szókarozó Sándor és József keltett a kocsmában, és ő is csatlakozott hozzájuk. 

Mikor Szent Péter látta, hogy  sem a meleg, sem a három küldönc nem érkezett meg, utánuk küldte egy korbáccsal Mátyást, hogy azzal kényszerítse őket. Mátyás ki is parancsolta Sándort, Józsefet és Benedeket a kocsmából, így a zsákban hozott meleg is megérkezett az emberekhez. Ezért a mondás, hogy: " Sándor, József, Benedek, zsákban hozza a meleget."

A pénteki Benedek nap azonban más szempontból is jelentős, ugyanis azon túl, hogy a Költészet Világnapja, még a tavaszi napéjegyenlőség napja is. 


Az 1992-ben Rióban megtartott környezetvédelmi világkonferencián hozott határozat értelmében minden év március 22. -je a Víz Világnapja. Ez szombatra esik az idén.

De , hogy a vasárnap se maradjon világnap nélkül, akkor lesz a Meteorológiai Világnap

Most híreink következnek:

A sulirádiót Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszön...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése