2015. november 25., szerda

November 30.

Sziasztok , ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

András nappal kezdünk, ami a jeles napok sorában kiemelkedő helyet foglal el, de erről majd később.
Őt követi: Elza, Natália, Melinda, Vivien, Ferenc, Olívia, Borbála, Barbara, Vilma, Sebő, Miklós és Csinszka. Jókívánságainkat küldjük nekik.

A jeles napok sorát tehát Andrással kezdjük.
A nap a néphagyományban az advent közeledtét jelzi, mivel a hozzá legközelebb eső vasárnap advent első vasárnapja. Ezen már túl is vagyunk. Akik adventi koszorút állítottak, tegnap gyújtották meg rajta az első gyertyát

András férjjósló nap volt, így sok helyütt elterjedt volt az ólomöntés és a gombócból jóslás.  A megolvasztott ólom vízbeöntés utáni alakzata a leendő férj foglalkozását mutatja. A gombócokba férfineveket tartalmazó cédulákat tettek. A víz tetejére elsőnek feljött gombóc rejtette a jövendőbeli nevét.

De más  módszerek is voltak: Pl. Ha egy leánynak sikerült ellopni egy férfi gatyáját, azt a párnája alá téve, éjszaka megálmodta, ki lesz a férje. A hatás fokozását böjtöléssel igyekeztek elérni.
Ugyanis a néphagyomány szerint ha Szent András napján a legény vagy leány egész nap böjtöl, csak 3 szem búzát eszik, és 3 korty vizet iszik, imádkozik, akkor éjjel megálmodja, hogy ki lesz a párja. 

András napot a disznóölés kezdő napjának is tartották. Már elég hidegre fordult ekkorra az idő, a hurka, kolbász, sajt, szalonna kifagyott, így sokáig elállt a kamrában.
A disznóölés velejárója volt – a ma már kivesző – disznótor, a rokonoknak.


Szerda a rabszolgaság megszűnésének világnapja. Akit érdekel a rabszolgasors, azoknak ajánljuk
Harriet Beecher Stowe regényét, a Tamás bátya kunyhóját. A könyvtárban megtalálhatjátok, felsősöknek ajánlott.

Péntek Borbála napja, amely néprajzi szempontból fontos szokásokkal bír. Szent Borbála keresztény vértanú volt, Kis- Ázsiában élt. Keresztény hitéért megkínozták, majd lefejezték. A bányászok, a tüzérek, hegymászók, harangöntők, erődök, várak, építőmesterek és kőművesek védőszentje. Szent Katalinnal együtt a hajadon lányok pártfogójának tekintették. Ezért  a  Borbála-naphoz kötődő hagyományok közül legismertebb a Borbála-ág vágása. A lányok mandulaágat vágtak, s azt vízbe tették, de a néphit szerint csak annak a lánynak az ága virágzott ki, aki szűz volt.

És végül, a hét utolsó jeles napja, amiről a lényeget mindenki tudja, Miklós, azaz Mikulás napja.

Most híreink következnek:

Mivel vége a hónapnak, itt az ideje a novemberi olvasási eredményekről beszámolni.
A felső tagozaton Baracsi Nóra olvasta a legtöbbet,
az alsó tagozaton holtversenyben a 2. c osztályos Berki Roland, Szakmány Zsófi, és Kallel Sára.
A legtöbben a 2.d osztályból vettek részt a versenyben, és ők olvasták a legtöbb könyvet, tehát osztály szinten ők vezetnek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy mához egy hétre könyvtárhasználati háziversenyt rendezünk 5-6 évfolyamosok részére. A versenybe 2 fős csapatok jelentkezését várjuk. A benevezéseket papíron kérjük leadni most, osztályfőnöki óra után a könyvtárba. Osztályonként több csapat jelentkezésére számítunk.

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszön a sulirádió szerkesztősége:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése