2015. február 6., péntek

február 9



Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.
Köszöntjük a héten névnapjukat ünneplőket, akik az Abigél, Alex, Elvira, Bertold, Marietta, Ella, Linda, Lívia, Lídia Bálint, Valentin, Kolos és Georgina nevek viselői.
Mire emlékezünk a héten?
·         Pénteken lesz 70 éve, hogy Budapest ostroma a szovjet csapatok győzelmével véget ért.

·         A szombat – Valentin –nap a szerelmesek védőszentjének napja, a szerelmesek, jó barátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást. Magyarországon csupán egy évtizede kezdték el széles körben ünnepelni, bár a magyarországi svábok körében hagyományosan népszerű. Amerikában és Angliában szinte kizárólag a fiatalok tartják, amikor kisebb ajándékokkal (például virággal, színes léggömbökkel, szívekkel) lepik meg egymást.


·         Vasárnap lesz az első évfordulója, hogy 102 éves korában elhunyt Gyarmati Fanni, Fifi néni, aki híres költőnk, Radnóti Miklós özvegye és kerületünk díszpolgára volt.  Férje halála után soha többé nem ment férjhez, a költő hagyatékát gondozta és a Színház – és Filmművészeti Főiskolán versmondást, valamint orosz és francia nyelvet tanított.

Halála után jelent meg két kötetes naplója, ami manapság a könyvpiac egyik legkeresettebb cikke. Annak ellenére, hogy közel 10.000 forint az ára, pillanatok alatt elkapkodták, és már az újabb kiadás megjelenése után lesz csak kapható.

Most híreink következnek:
(aktualitások)


A heti adást Edit néni szerkesztette

Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, mindenkinek eredményekben gazdag hetet kívánunk.

2015. január 25., vasárnap

január 26.



Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Szeretettel köszöntjük a Vanda, Paula, Angelika, Károly, Karola, Adél, Martina, Gerda, Marcella, Ignác és Brigitta névre hallgatókat. Az iskolában , ha jól tudjuk, csak Brigittánk van, de ha az ismerőseitek közt vannak olyanok, akiknek a nevét most hallottátok, ne felejtsétek el  köszönteni  őket.

Ma 110 éve született  Tamkó  Sirató Károly költő. Főleg a gyerekeknek írt,  ő az, aki megújította a magyar gyermeklírát. Köteteinek megjelenése mindig élményszámba ment, a Pinty és Ponty, a Szélkiáltó, a Tengerecki Pál és a Tengerecki hazaszáll mára már klasszikussá vált. Sok versét meg is zenésítették, ilyen például a Málna című:

Málna
Nem tudja
a
bálna,
milyen jó
a
málna.
Ha tudná
a
bálna,
milyen jó
a
málna,
csak málnát za-
bálna.


Hát, igen. Nem a hagyományos gyermekvers, szokatlan és mulatságos. ezért is szeretjük verseit.

Holnap lesz 70 éve, hogy a szovjet Vörös Hadsereg felszabadította az auschwitzi és a birkenaui haláltáborokat. 2005 óta ez a holokauszt nemzetközi emléknapja, amikor a hatmillió áldozatra emlékezik a világ.

Vasárnap már február hónapba lépünk. Elseje három jeles nappal büszkélkedhet:  a civilek napja, a köztársaság napja, és a Tisza élővilágának napja is erre a dátumra esik.

Most híreink következnek:

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszön a sulirádió szerkesztősége, mindenkinek eredményes hetet kívánunk.


2015. január 16., péntek

Január 19.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Sára, Márió, Fábián, Sebestyén, Ágnes, Vince, Artúr, Zelma, Rajmund, Timót, Xénia és Pál névnapokat ünnepelhetünk a héten.

Elsner Sári nénit, és két Ágnest köszönthetünk itt, az iskolában a tanárok közt: Koloszár Ági nénit és Nádházi Ági nénit. Sok boldogságot kívánunk nekik, és mindenkinek, akinek a héten névnapja, esetleg születésnapja van.

És most tekintsük egy kicsit hátra, az elmúlt időkbe:

 - Holnap lesz 240 éve, hogy megszületett André Marie Amper, francia fizikus, aki tulajdonképp egy új tudományágat teremtett: az elektrodinamikát.. Nevét őrzi az áramerősség SI mértékegysége.

  - Csütörtökön a lesz Magyar Kultúra Napja, annak emlékére, hogy 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey a Himnuszt. A héten számos rendezvénnyel kapcsolódunk a naphoz, melyekről már pénteken is szóltunk, de a mai hírrovatban is megismételjük ezeket az információkat!


- De a csütörtöki Vince naphoz időjóslás is kapcsolódik. "Ha megcsordul a Vice, tele lesz a pince" -  mondták régen a falusiak. Ezalatt azt értették, hogy ha Vince napján enyhe az idő, olvadás van, akkor jó szőlőtermés várható őszre.


- Vasárnap Pál napja. Nyáron is van ilyen névnap, éppen az aratás idején, de a téli Pál nap jelentősége az, hogy a Biblia szerint ezen a napon történt meg a "pálfordulás" vagyis a keresztényeket üldöző, magas tisztséget betöltő, akkor még Saul nevet viselő későbbi tanítvány, a damaszkuszi úton találkozott Jézussal, és követőjévé, apostolává lett.

Most híreink következnek:
  • könyvtári hírek
  • Magyar Kultúra Napi rendezvények
  • Dök gyűlés, farsangi előkészületek egyebek
  • Elemgyűjtés 

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszön a sulirádió szerkesztősége, mindenkinek jó hetet jó munkát kívánunk.



2015. január 9., péntek

Január 12.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Köszöntjük a héten névnapjukat ünneplő Ernőket, Tamarákat, Veronikákat, Bódogokat, Lórándokat,Gusztávokat, Antalokat, Antóniákat, Piroskákat.

A héten a második világháború 70 évvel ezelőtt történt eseményeire emlékezünk.

Szomorú évfordulók ezek. Csütörtökön lesz 70 éve, hogy a II. világháborúban a menekülő német csapatok felrobbantották a mai Petőfi híd helyén álló Duna - hidat. Egy nappal később a Szabadság híd elődje került sorra, majd vasárnap az Erzsébet híd.

Hogy jó II. világháborús emlék is legyen a mai felsorolásban, szintén 70 éve lesz szombaton, ,hogy 1945 január 17-én a budapesti gettó felszabadult. A gettó Szálasi kormány idején a fővárosi zsidóság jelentős részének elkülönítésére, koncentrálására létrehozott intézmény és kényszerlakhely volt. Sok embert vittek innen a halálba Auswitzba Birkenauba és más haláltáborokba. A szovjet csapatok bevonulásával véget ért a zsidóság rettegése, reménytelen helyzete.

Azt kívánjuk, hogy soha többé ne kerülhessen sor ilyen borzalmakra, hogy ne legyen szükség arra, hogy a mai időkre gondolva a későbbi korok emberei hasonló eseményekre emlékezzenek.

Most híreink következnek:

Virág Éva néni meghirdeti január 22-re - ami a Magyar Kultúra Napja - a Himnusz szavaló versenyt. Kéri, hogy az érdeklődők péntekig jelentkezzenek nála a II. emeleten a 208-as terembe.A versenyre 4 , 5, 6 és,7, és 8. osztályosok jelentkezzenek.


Edit néni kéri, hogy az osztályfőnökök minden osztályból küldjenek egy -egy tanulót a könyvtárba, hogy átadhassa azt a listát, amelyen a könyvtári könyvvel késedelmes olvasók szerepelnek. Kéri, hogy segítsenek abban, hogy a könyvek visszakerüljenek a könyvtárba

A heti adást Edit néni szerkesztette

Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, sikeresés kellemes hetet kívánunk minden hallgatónknak.

2014. december 16., kedd

2015 január 5.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

2015 van, új év, tehát BUÉK mindenkinek!

Simon, Boldizsár, Attila, Ramóna, Gyöngyvér, Keve, Marcell, Melánia, Ágota nevű ismerőseink köszöntésével kezdjük az évet. Sok boldogságot kívánunk nekik.

A január az év első,  31 napos hónapja. Nevét Janus, római istentől kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt. ez rendben is van, hiszen a január kapu az új évre. A népi kalendárium  Boldogasszony havának nevezi.

A hét eles napja a holnapi vízkereszt , ami a karácsonyi ünnepkör végét és a farsang kezdetét jelzi. Ilyenkor szedik le a karácsonyfákat. Elterjedt népszokás volt hajdan, hogy a papok szentelt vízzel hintették be a házakat- ez volt a házszentelés.

Most híreink következnek:

Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, mindenkinek eredményes, sikerekben gazdag 2015- öt kívánunk.


2014. december 9., kedd

december 15

Sziasztok, ez itt a sulirádió megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten a Valér,  Etelka, Aletta, Lázár, Olimpia, Auguszta, Viola., Violetta, Teofil, és a Tamás nevűeket köszöntjük.

Jeles napok a héten:

Kedden lesz a magyar kórusok napja. Ez alkalomból köszöntjük Formanek Annamária nénit és kórusunkat.  A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) és a Magyar Zenei Kamara védnökségével 1991 óta rendezik meg A MAGYAR KÓRUSOK NAPJÁt annak emlékére, hogy 1882-ben ezen a napon született Kodály Zoltán.

A legjelesebb nap természetesen a péntek, mert ez a szünet előtti utolsó tanítási nap.

Most híreink következnek:

A heti adást Kótai  Ercsi és Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszön...

2014. december 5., péntek

december 8

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten   Mária, Marion, Natália, Natasa, Judit, Loretta, Árpád, Gabriella, Luca, Otília, Lúcia és Szilárda névnapok sorakoznak a naptárban. Szeretettel köszöntünk mindenkit, aki ezen nevek valamelyikére hallgat. 

 Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk Mikola Marika néninek, aki nem a szeptemberi nagy Mária napon tartja a névnapját, hanem most, valamint Targuba Gabi néninek a 4.osztályosok osztályfőnökének.

A héten két jeles napról emlékezünk meg: Luca Napjáról és a Hűség Napjáról.
 
 December 13. - Luca napja:
 „Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.” -  így szól a népi mondóka, melynek igazságtartalma, hogy ez az év legrövidebb napja, egyben a téli napforduló kezdőnapja.

Ehhez a naphoz kapcsolódó hiedelmek: például a férj- és házasságjóslás, halál- és beteg-jóslás, termésjóslás, időjárásjóslás.

E napon kezdték el faragni a Luca székét 9 féle fából: kökény, boróka, jávor, körte, akác, jegenyefenyő, rózsa, som, cser, amelyet karácsonyig be kellett fejezni, úgy, hogy minden nap csupán 1-1 műveletet lehetett rajta elvégezni. Karácsony este elvitték az éjféli misére, készítője ráállva megláthatta, kik a falu boszorkányai.

Sok helyütt sütöttek e napon (sokfelé még ma is) lucapogácsát, amibe tollat, pénzt rejtettek el.
A hajadonok gombócokat főztek, minden gombócba beletettek egy férfinevet, s amelyik elsőnek jött a víz tetejére, az lett az illető férjének neve.

A gazdasszonyok egy marék búzát kis tányérokra tettek, locsolták, és a búza karácsonyesti állapotából következtettek a jövő évi termésre.

A Lucát követő vasárnap a Hűség Napja Magyarországon. A Trianoni békeszerződést követően 1921 december 14-én Sopronban népszavazáson dönthette el a lakosság, hogy Magyarországhoz, vagy Ausztriához tartozzon -e. Sopron Magyarországot választotta.

Most híreink következnek (aktualitások)

Ezzel elköszön a sulirádió, mindenkinek jó hetet, jó munkát kívánunk.