2016. szeptember 9., péntek

Szeptember 12.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.


A hét névnapjai: Mária,Kornél, Szeréna, Roxána, Enikő, Melitta, Edit, Zsófia, Hildegárd, és Diána.
Szeretettel köszöntjük azokat, akik e nevek valamelyikére hallgatnak.Isten éltesse őket sokáig.


Nézzük, milyen eseményekre emlékezünk a héten.

 Ma 14 éve történt, hogy  Magyarországon rendelet születettet arról, hogy kihagyják a menyasszony házassági esküjéből azt a kifejezést, hogy „mindenben engedelmeskedik férjének."

Holnap lesz a 20. évfordulója annak, hogy a világörökség részévé nyilvánították az aggteleki cseppkőbarlangot és az Aggteleki - karsztot.

Csütörtökön lesz 464 éve, hogy a törököknek beletört a bicskájuk Eger ostromába, és kénytelenek voltak visszavonulni az Egri - vár falai alól.

Pénteken lesz az ózon világnapja. Aki nem tudja, mi ennek a napnak a jelentősége, azoknak elmondjuk, hogy az ózon az a háromatomos oxigén, ami a légkörben megvédi a Föld felszínét a káros sugárzásoktól. Védelme ezért nagyon fontos az emberiségnek.

Szombaton Puskás Tivadar születésének 172. évfordulóján a telefonközpont feltalálójára emlékezünk.

A vasárnapi világnap nem semmi. Ugyanis ez nem más , mint az illetlenség világnapja, amit Magyarországon először 2008- ban tartottak meg. Hogy hogyan, erről nem találtunk információt, találjátok ki ti, mit lehet ezzel a nappal kezdeni. arról mindenképpen el lehet beszélgetni, hogy mi is az az illem, és az illetlenség, lehet rá példákat keresni, és el lehet dönteni, mi a követendő magatartás.

 Most híreink következnek:

 Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, mindenkinek eredményes hetet kívánunk:

Sziasztoook!

2016. szeptember 2., péntek

Szeptember 5.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Az új tanév első adásnapján  a Viktor, Lőrinc, Zakariás, Regina, Mária, Adrienn, Ádám, Nikolett, Hunor, Teodóra és Igor névre hallgató ismerőseinket köszönthetjük. Külön szeretettel említjük Mikola Marika nénit, Isten éltesse még sokáig!


 És most, hagyományainkhoz híven, nézzünk körül egy kicsit a naptárban, jöjjenek a jeles napok!

A mai nap máris annak bizonyul, mert Lőrinc napja van ma. A néphagyomány hugyos Lőrincként is emlegeti a szeptember 5. -i Lőrinc napot, azt mondják, Lőrinc belepisil a dinnyébe. Tulajdonképpen arról van szó, hogy eddigre már a dinnye veszít az ízéből, húsa kásássá válik, fogyasztásra kevésbe lesz  alkalmas. Ehhez a dátumhoz olyan megfigyelések is kötődnek, mint hogy nem nőnek tovább a fák és nem szabad a folyókban fürdeni, mert már hideg a vizük.

Sokan nézik a televízióban a Szulejmán sorozatot, így bizonyára érdekesnek találják majd a következő évfordulót. Ugyanis holnap lesz Szulejmán  halálának 450. évfordulója.  A szultán 72 éves korában halt meg utolsó, magyarországi hadjáratán, Szigetvárnál.




A Zrínyi Miklós által páratlan hősiességgel védelmezett vár bevételét Szulejmán már nem érte meg. 1566. szeptember 6-án az ostromlott vár falai alatt betegségben meghalt.  Az ostrom sikere érdekében halálát alvezérei titokban tartották a hadsereg előtt, sőt a győzelem után is úgy szállították kocsijában Nándorfehérvárra, mintha élne.  Belső szerveit Magyarországon temették el, testét a Szulejmán-mecsetben, Isztambulban.
Magyarországi nyughelye ismeretlen volt, de tavaly de egy  régészeti feltárás alapján úgy tűnik az ő türbéjét találták meg a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen.

Szulejmán halálát követő napon  a várvédők, élükön Zrínyi Miklóssal , kitörtek a várból, és megrohamozták az ellenséget. A hatalmas túlerő miatt kilátástalan küzdelemben mindannyian életüket vesztették, tehát a holnapi nap az ő haláluknak is a 450. évfordulója

Az utolsó emlékezésünk sem örömteli. Vasárnap lesz 15 éve, hogy szeptember 11.-én, reggelen 19 al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai repülőgépekre, hogy az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezessék bele a gépeket. A New York-i Világkereskedelmi Központikertornyaiba egy-egy repülőgép csapódott be, az épületek kigyulladtak, és két órán belül mindkettő összeomlott.A harmadik repülőgép a Pentagon épületébe repült. A negyedik eltérített gépet  a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanástól. Ez a gép Washingtontól mindössze 15 percnyire csapódott a földbe. 
A terrorakció folyamán a géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét.

 Most híreink következnek:
Ezzel elköszön a tanév első adása az új rádiósokkal:  Mindenkinek sikeres új tanévet kívánunk!

2016. június 3., péntek

Június 6.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Norbert, Cintia, Róbert, Medárd, Félix, Margit, Gréta, Barna és Barnabás, valamint Villő nevűek névnapját ünnepeljük a héten. Szeretettel köszöntjük őket, és Sipula Margó nénit, a 3. a osztályfőnökét.

Jeles napjaink közül a legnevezetesebb, az időjárás jósló Medárd nap. Azt tartja a népi megfigyelés, hogy ha neve napján- ami szerdán lesz- elered az eső, akkor negyven napig esni fog. Majd meglátjuk holnapután.

A leghíresebb magyar Margit IV. Béla király lánya, Árpád házi Szent Margit, akiről a Margit - sziget kapta a nevét.  Szent ide vagy oda, Margit elég furcsa ragadványnevekkel rendelkezik: Mérges Margit meg Pisis Margit. Előbbi a hónapban gyakori égiháborúkra, jégverésre utal, mely gyakran elveri a termést, a sok munka eredményét,  ezért a rigmus: Mérges Margit,mert áldást nem hoz.

A Pisis Margit név meg az időszak felhőszakadásaira emlékeztet. Különösen nagy baj volt ez ekkor, mert az aratást is igen hátráltatta.

Termésjósló is Margit. Régen azt vallották, ha Margit napján esik, a dió, a mogyoró lehullik vagy férges lesz.

Régen, fürdőszoba híján ilyenkor kezdték meg a szabadban, a folyókban, patakokban, tavakban való fürdést.
 
Most híreink következnek:

Lezárult az egész éven át zajló olvasási verseny, ahol a következő eredmények születtek:
74 tanuló vett részt az egész éves vetekedésben, 207 könyvről készítettek beszámolót.
 Olvasásban legaktívabb  a 2.d, Virág Éva néni és Kócsó Gyöngyi néni osztálya. Húsz résztvevő, 91 könyvről adott le véleményt. Ez azt jelenti, hogy az osztály minden tanulójára legalább négy elolvasott és a értékelt könyv jutott. Innen került ki az évfolyam első helyezettje is ő Olláry Bianka, aki nyolc olvasmánnyal vett részt a versenyben.

Őket követi a 3.b osztály Fullajtár Renáta és Goda Tünde néni osztálya.Innen került ki az évfolyam első helyezettje, Offenbecker Gabriella, hat könyvet olvasott el és értékelt a verseny során.

Harmadik helyezett a 4. a osztály, Ignácz Hajni néni csapata. Ők adják az évfolyam elsőt, aki nem más , mint Berki Árpád, és hét könyvvel lett a negyedikesek közül az első. Gratulálunk a győzteseknek, ők a tanévzárón kapják meg jutalmukat.

Dicséret illeti a versenyben résztvevő többi osztályt is - 2.a, 2.c, 3.a,  - külön kiemelve a 2. a csapatát, tőlük minden gyerek részt vett a versenyben, és egy-egy könyvet el is olvasott és értékelt.

Végül, de nem utolsó sorban az iskolai csúcstartó: Baracsi Nóra a 6. a-ból 16 olvasmánnyal.Neki, mint a felső tagozat egyetlen versenyzőjének, külön is gratulálunk.

Szeretném megköszönni a tanító kollégák buzdítását, értékelő lap másolását, nélkülük nem lett volna ilyen népszerű ez a vetélkedő.

Bár már márciusban elkezdődött a könyvtári könyvek vissza hozatala, még maradtak olyanok, akik tartoznak. Kérjük, hogy minél hamarabb rendezzék a tartozásaikat. Most idő hiányában nem soroljuk fel a neveket, de minden osztályhoz bemegyünk, és név szerint elmondjuk, kiknek kell még visszahozni a könyvtári könyveket.

Végül egy hír a kollégáknak: a jutalomkönyvek jegyzékkel együtt átvehetőek a könyvtárban.

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, mindenkinek eredményekben , javításokban gazdag hetet kívánunk, használjátok ki a még adódó lehetőségeket az eredmények javítására.

Sziasztooook!




2016. március 18., péntek

Március 21.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.


Ma van az utolsó zsákos ember, Benedek névnapja, akiről köztudott, hogy Sándorral, Józseffel, akik a múlt héten ünnepeltek, ő is zsákban hozza a meleget. Őt követi Beáta, Emőke, Gábor, Karina, Irén, Emánuel és Húsvét vasárnapján Hajnalka, a naptárban. Gratulálunk nekik, és külön szeretettel köszöntjük Boros Bea nénit, Tompa Irénke nénit, és Ignác Hajni nénit, valamint Farkas Hajni nénit a konyháról.


Jeles napok a héten:

Ma kezdődik a csillagászati tavasz, és általában a tavaszi napéjegyenlőség is erre a napra esik. Az idei év kivétel, mivel  szökőév van, így a tavaszi napéjegyenlőség  tegnap volt.

Holnap lesz a víz világnapja. Megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhíva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.

Szerdán meteorológiai világnap. 1950. március 22-én Genfben megalakult a Meteorológiai Világszervezet.  1960-ban határozták el a Meteorológiai Világnap megünneplését, s azt azóta minden évben március 23-án tartják.  A megrendezett világnapok középpontjában mindig egy-egy időszerű témakör áll.A 2016-os világnap témája: „Forróbban, szárazabban, csapadékosabban. Nézz szembe a jövővel!”. Ez a jelmondat a klímaváltozások hatásaira hívja fel a figyelmet.

Vasárnap II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 140. évfordulóját,  a Színházi Világnapot és Húsvét vasárnapját ünnepeljük.

Most híreink következnek:

 Egy versenyfelhívással kezdünk, amely a felső tagozatos diákokat érinti, és fővárosi német és angol tesztversenyre invitálja az érdeklődőket. Az első, iskolai forduló április 14-én, csütörtökön, 14 órakor lesz.
Minden fordulóra van benevezési díj. Az első fordulóra 1500 Ft. Nevezési határidő március 31.
A fővárosi forduló május 20., erre is 1500 forint a benevezési díj. Jelentkezés és bővebb információ a nyelvtanároknál.

Szolgálat közlemény, hogy aki még nem adta le a könyvtárból kölcsönzött könyveit, ma még megteheti.


 Most jön a hab a tortán, akikre büszkék lehetünk:

Időrendi sorrendben haladva először a március 15.-e tiszteletére rendezett akadályverseny eredményeit mondjuk el.
Első helyezést ért el a 7.a osztály, második lett a 8.a, harmadik a 6. évfolyam, negyedik megosztva a 7. b. és az 5. osztály, ötödik helyen végzett a 8.b.  Az eredményekbe az osztályfaliújságok is beleszámítottak. Gratulálunk a győztes osztályoknak!

És végül egy szép egyéni eredmény. az 5. osztályos Szilágyi Viktória a kerületi versmondó verseny III. helyezettje lett.

A heti adást edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, mindenkinek eredményes hetet, és kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk:........


2016. március 3., csütörtök

Március 7.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten a Tamás, Tomaj, Zoltán, Franciska, Fanni, Ildikó, Melissza, Szilárd, Borsika, Gergely, Krisztián és Ajtony nevűeket köszöntjük.  Külön szeretettel köszöntjük Kissné Molnár Ildikó nénit és Nyíri Ildikó nénit.

Jeles napok a héten:

Ma van 140 éve, hogy Alexander Graham Bell szabadalmat kap a telefonra. Bell skót születésű amerikai fizikus, a telefon feltalálója , a siketoktatási rendszer kidolgozója, a National Geographic Society egyik alapító tagja és második elnöke. Hallásjavító készülékekkel is kísérletezett. 1875-ben ennek során jutott el azokhoz a felismerésékhez, amelyek a telefon feltalálásához vezettek. 1876-ban szabadalmat kapott találmányára, amit be is mutatott a philadelphiai Centenáriumi Kiállításon. 1922. augusztus 2-án halt meg. Azon a napon az USA-ban minden telefonszolgáltatás egy percre megállt az ő tiszteletére.

És szintén ma van az 59. évfordulója, hogy megtartották a Magyar Népköztársaság első lottóhúzását. A Magyar Népköztársaság Magyarország államneve volt 1949. augusztus 20. és 1989. október 23. között.

Szombaton lesz 70 éve, hogy a második világháború után halálra ítélték és kivégezték Szálasi Ferencet.

Most híreink következnek:

Megváltozott a könyvtár nyitvatartási ideje az órarendváltozások miatt. Azok az osztályok, akik még nem vitték el az új nyitvatartási rendet, küldjenek valakit érte most, vagy a szünetben.

Az olvasási verseny eredménye a februárban leadott lapok összesítése után a következőképpen alakult:
Az elmúlt hónapban négy osztály bővítette az elolvasott és adatlappal ellátott könyveinek számát: a 2.a, 2.d, 4.a, és  a 6.a
Továbbra is a 2.d áll az élen létszámarányosan az elolvasott könyvek száma szempontjából.
Az egyéni versenyben  a második évfolyamból holtverseny van a 2.d. osztályos Bari Zsófi, Deák Vivien, és Olláry Bianka közt  az első helyezésért.  A harmadikosoknál továbbra is Offenbecker Gabriella vezet a 3.b-ből, a negyedikeseknél Berki Árpád, a felsőben továbbra is Baracsi Nóra a 6. osztályból.

A heti adást Kui Ákos és Stadinger László szerkesztette.

Ezzel elköszön...

2016. február 26., péntek

Február 29.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen  a héten az Elemér, Albin, Albina, Lujza, Nelli, Kornélia, Kázmér, Zorán, Adorján, Adrián, Leonóra és Inez nevűeket köszöntjük.

Jeles napok a héten:

Ma van 324 éve, hogy a salemi boszorkányperek során boszorkánysággal vádolnak meg egy Sarah Good nevű leányt, egy Sarah Osborne nevű idős asszonyt és egy Tituba nevű indián szolgát. A salemi boszorkányperek a 17. század végi gyarmati Amerikában folytak le. A boszorkányperek 1693 januárjában értek véget.

Az első három megvádolt nő Sarah Good, Sarah Osborne és Tituba volt. Good még tizenéves korában elárvult, a falu koldusává lett, ráadásul közismert volt arról, hogy magában beszél. Osborne ágyhoz kötött, idős asszony volt, akinek mindösszesen annyi "bűn" nyomta a lelkét, hogy korábban egy örökösödési ügy kapcsán vitába keveredett a gazdag és befolyásos Putnam családdal. Végül Tituba egy, a Karib-tengerről behurcolt bennszülött rabszolga volt, aki a tiszteletes szolgálatában állt.

Holnap lesz 144 éve, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa döntött a Yellowstone Nemzeti Park létrehozásáról. Kiterjedése 8980 négyzetkilométer. Híres gejzíreiről és hőforrásairól. Itt található a világszerte legismertebb gejzír, az Old Faithful. Állatvilága igen gazdag; a nagyvadak közül említendő a grizzlymedve, a farkas, a szabad csordákban vándorló bölény és a jávorszarvas. A park az ún. Nagy Yellowstone Ökorendszer központi része, bolygónk utolsó nagy, érintetlen ökoszisztémáinak egyike.

Holnap van az évfordulója, hogy 1915-ben megindul Budapesten a menetrend szerinti autóbuszközlekedés.

Most híreink következnek:

A múlt héten megtartott kerületi rajzversenyen Setényi Mira, 3.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el, a kerületi versmondón pedig 8.-at. Gratulálunk neki.

Az iskolában 1. és 2. osztályosok számára megtartott versmondó versenyen 1. helyezést ért el Szeniczey Luca 2.b osztályos tanuló és Vízi Boglárka 2.c osztályos tanuló. 2. helyezetet ért el Balogh Péter 2.d osztályos tanuló. A harmadik helyen ismét holtverseny alakult ki, Buzás Ildikó Eszter 1.b osztályos tanuló és Deák Vivien 2.d osztályos tanuló osztozak a harmadik helyen.

A heti adást Kui Ákos és Stadinger László szerkesztette.

Ezzel elköszön... 





2016. február 5., péntek

február 8.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten az Aranka, Jutocsa, Abigél, Alex, Elvira, Bertold, Marietta, Lívia, Lídia, Ella, Linda, Bálint és Valentin nevűeket köszöntjük.

Jeles napok a héten:

Péntek a Darwin-nap. Charles Robert Darwin angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója. 1809. február 12-én született  és 1882. április 19-én halt meg . Számos természettudományos művet írt, közülük legismertebb a A fajok eredete. A mű összefoglalja az általa kidolgozott elméletet a földi élet sokszínűségének magyarázatára. Ez a könyv fektette le a modern evolúciós elmélet alapjait.

Vasárnap Szent Bálint nap, közismert nevén Valentin-nap. Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje. Világszerte, de főleg az angolszász országokban tartják a Valentin-napot. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket. Mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt  február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Most híreink következnek:

Az olvasási verseny januári fordulója a következőképpen alakult:


A sulirádiót Lisztes Krisztián és Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszön...