2016. február 26., péntek

Február 29.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen  a héten az Elemér, Albin, Albina, Lujza, Nelli, Kornélia, Kázmér, Zorán, Adorján, Adrián, Leonóra és Inez nevűeket köszöntjük.

Jeles napok a héten:

Ma van 324 éve, hogy a salemi boszorkányperek során boszorkánysággal vádolnak meg egy Sarah Good nevű leányt, egy Sarah Osborne nevű idős asszonyt és egy Tituba nevű indián szolgát. A salemi boszorkányperek a 17. század végi gyarmati Amerikában folytak le. A boszorkányperek 1693 januárjában értek véget.

Az első három megvádolt nő Sarah Good, Sarah Osborne és Tituba volt. Good még tizenéves korában elárvult, a falu koldusává lett, ráadásul közismert volt arról, hogy magában beszél. Osborne ágyhoz kötött, idős asszony volt, akinek mindösszesen annyi "bűn" nyomta a lelkét, hogy korábban egy örökösödési ügy kapcsán vitába keveredett a gazdag és befolyásos Putnam családdal. Végül Tituba egy, a Karib-tengerről behurcolt bennszülött rabszolga volt, aki a tiszteletes szolgálatában állt.

Holnap lesz 144 éve, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa döntött a Yellowstone Nemzeti Park létrehozásáról. Kiterjedése 8980 négyzetkilométer. Híres gejzíreiről és hőforrásairól. Itt található a világszerte legismertebb gejzír, az Old Faithful. Állatvilága igen gazdag; a nagyvadak közül említendő a grizzlymedve, a farkas, a szabad csordákban vándorló bölény és a jávorszarvas. A park az ún. Nagy Yellowstone Ökorendszer központi része, bolygónk utolsó nagy, érintetlen ökoszisztémáinak egyike.

Holnap van az évfordulója, hogy 1915-ben megindul Budapesten a menetrend szerinti autóbuszközlekedés.

Most híreink következnek:

A múlt héten megtartott kerületi rajzversenyen Setényi Mira, 3.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el, a kerületi versmondón pedig 8.-at. Gratulálunk neki.

Az iskolában 1. és 2. osztályosok számára megtartott versmondó versenyen 1. helyezést ért el Szeniczey Luca 2.b osztályos tanuló és Vízi Boglárka 2.c osztályos tanuló. 2. helyezetet ért el Balogh Péter 2.d osztályos tanuló. A harmadik helyen ismét holtverseny alakult ki, Buzás Ildikó Eszter 1.b osztályos tanuló és Deák Vivien 2.d osztályos tanuló osztozak a harmadik helyen.

A heti adást Kui Ákos és Stadinger László szerkesztette.

Ezzel elköszön... 





2016. február 5., péntek

február 8.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten az Aranka, Jutocsa, Abigél, Alex, Elvira, Bertold, Marietta, Lívia, Lídia, Ella, Linda, Bálint és Valentin nevűeket köszöntjük.

Jeles napok a héten:

Péntek a Darwin-nap. Charles Robert Darwin angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója. 1809. február 12-én született  és 1882. április 19-én halt meg . Számos természettudományos művet írt, közülük legismertebb a A fajok eredete. A mű összefoglalja az általa kidolgozott elméletet a földi élet sokszínűségének magyarázatára. Ez a könyv fektette le a modern evolúciós elmélet alapjait.

Vasárnap Szent Bálint nap, közismert nevén Valentin-nap. Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje. Világszerte, de főleg az angolszász országokban tartják a Valentin-napot. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket. Mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt  február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Most híreink következnek:

Az olvasási verseny januári fordulója a következőképpen alakult:


A sulirádiót Lisztes Krisztián és Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszön...

2016. január 18., hétfő

Január 25.

Sziasztok ez itt a sulirádió megkezdjük adásunkat!

Ezen a héten a Pál,Vanda, Paula, Titanilla, Angelika, Angyalka, Károly, Karola, Adél, Martina, Gerda és Marcella nevűeket köszöntjük.

Jeles napok a héten:

Ma van Pál napja. A bibliai elbeszélés szerint úgy  kétezer évvel ezelőtt egy Saul nevű ifjú Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, hogy Jézus követőit üldözőbe vegye és kivégeztesse.  Ám minden másképpen történt, mint ahogy elképzelte.

Az úton megjelent neki Jézus, s megkérdezte tőle: „Saul, Saul – miért üldözöl engem?” Saul összeomlott, tehetetlenné vált, megvakult, s magába fordult, majd egy bizonyos idő elteltével tanítvánnyá akart lenni. Jézus követőjévé, tanításainak hirdetőjévé, azaz apostolává lett. Ezt nevezi a népnyelv pálfordulásnak.Időjárás jóslás is kapcsolódik Pál napjához. A néphit szerint ha a „pálforduló” napján süt a nap, akkor még hosszú kemény télre kell számítani.

Szerda a holokauszt emléknapja. 1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány borzalmas volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. 2006-tól január 27. – az ENSZ határozata alapján – a holocaust nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe.

Most híreink következnek:

A heti adást Kui Ákos és Kótai Erik szerkesztette.

Ezzel elköszön....

2016. január 15., péntek

Január 18.

Sziasztok ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten a Piroska, Sára, Márió, Fábián, Sebestyén, Szebasztián, Ágnes, Vince, Artúr, Zelma, Rajmund, Emerencia és Timót nevűeket köszöntjük. Külön szeretettel köszöntjük Sári nénit, a 3. osztályosok osztályfőnökét, valamint Nádházi Ági nénit és Koloszár Ági nénit, felsős tanárainkat.


Jeles napok a héten:

Péntek a magyar kultúra napja. 1989 óta ünnepeljük meg annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Ma van Piroska napja. A Magyar Katolikus Egyház Piroskát ókeresztény vértanúnak tekinti, a névnapjához időjárási jóslat fűződik: "Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy!" Néhány területen úgy tisztelték meg Piroska napját, hogy igahúzó állatot egyáltalán nem fogtak be, nem dolgoztatták őket ezen a napon. A házasodni vágyó lányok ezen a napon piros kendőt kötöttek a nyakukba, fejükre, ezzel jelezték, hogy még ebben az évben férjhez mennek. Egyébként pedig a Piroska nap előre jelzi, hogy a kemény téli időszak vége közeleg. A legenda szerint még a kőbálványok is ledőlnek imájára.
 
Szombaton van Kempelen Farkas születésnapja. Kempelen Farkas  magyar tudós, sokoldalú tehetség volt. 1770 táján elsőként a világon beszélőgépeket szerkesztett. Újabb találmánya volt a gőzkondenzátorral tervezett gőzgép. Másik híres találmánya a sakkozógép, melyet 1769-ben készített.
 
Most híreink következnek:
 
A sulirádiót Kui Ákos és Lisztes Krisztián szerkesztette.
 
Ezzel elköszön... 

2016. január 7., csütörtök

január 11.

Sziasztok ez itt a sulirádió megkezdjük adásunkat!

Ezen a héten Ágota,Ernő,Tatjána, Ernesztina,Veronika,Vera,Bódog,Lóránt,Lóránd,Gusztáv,Antal,Antónia nevűeket ünnepeljük.

Jeles napok a héten:

Pénteken lesz 159 éve, hogy megjelenik az első sportlap Magyarországon Bérczy Károlynak köszönhetően. Címe: Lapok a vadászat és a lovászat köréből.

Vasárnap lesz 59 éve, hogy bevezették a lottót Magyarországon.

Most híreink következnek:



.Megjelent a Szitakötő folyóirat 32. – téli - száma, melynek fókuszában a ló, valamint a lópatkó kapcsán a szerencse és a tél kérdései állnak. Lovas meséket, verseket, szerencséről szóló történeteket, a jég és a fagy birodalmát, a növények télhez való alkalmazkodását bemutató ismeretterjesztő cikkeket olvashattok benne.
Az olvasási versenybe a Szitakötő olvasása is beszámít, így akiket érdekelnek a fenti témák, kölcsönözzék, és állítsanak ki róla adatlapot.

 Az olvasási verseny decemberi fordulójához a héten utólag még több adatlap befutott, így újraszámoltuk a jelenlegi állást, ami a következőképpen alakult:
Az eltelt két hónap alatt 57 tanulónk vett részt a versenybe, és 81 elolvasott könyvről adtak be leírást.
Az alsó tagozaton a 2.a, 2.c, 2.d, 3.a, 3.b, 4.a osztályokból, a felsőből a 6.a osztályból vannak résztvevőink.

Az egyéni versenyben az alsó tagozaton jelenleg Rabócsi Bora 3. a osztályos tanuló áll az első helyen négy kötettel, a második Offenbecker Gabriella a 3. b-ből, ő három könyvről számolt be, a harmadik helyen 12 tanuló osztozik 2-2 olvasmánnyal. Ők a következők:
Berki Roland, Kallel Sára, Szakmány Zsófi a 2.c osztályból, Balla Zsanett, Balogh Péter, Bari Zsófi, Deák Vivien, Foki Róbert, Sviatko Richárd, Szabó Tamás és Varga Izabella – ők 2.d-sek, valamint Berki Árpád a 4. évfolyamról.A felső tagozaton Baracsi Nóra vezet nyolc elolvasott művel.


Az osztályokat tekintve létszámarányosan:
I.                    2.d - 22olvasott kötettel /22főre
II.                  2.a - 21 kötettel /26 főre
III.                4.a -  9 kötettel / 24 főre

A heti adást Kui Ákos és Kótai Erik szerkeztette.

Ezzel elköszön!!...................

2015. december 31., csütörtök

2016. január 5.



Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat!

Az újév első tanítási napját kezdjük köszöntővel, ezt kívánjuk mindenkinek:

 Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg
Ez új esztendőben!
Úgy legyen!

A hét névnapjai: Simon, Boldizsár, Attila, Ramóna, Gyöngyvér, Marcell, Melánia és Ágota. Szeretettel köszöntjük őket.

Holnap vízkereszt napja, a december 24-étől tartó 13 szent éjszaka zárónapja, a farsang kezdete. A hagyomány szerint ilyenkor jön el az ideje a karácsonyfák leszedésének.
Szintén holnap lesz a 250. évfordulója Fazekas Mihály költő születésének. Ő volt a Ludas Matyi írója.

Szombaton az Egyesült Nemzetek – ENSZ - első közgyűlésére emlékezünk, amit 70 évvel ezelőtt Londonban tartottak meg.

Most híreink következnek.

Elérkeztünk az olvasási verseny 2. fordulójának értékeléséhez. Három osztály adott be decemberre kitöltött lapot az elolvasott könyvekről. Új versenyzők is jelentkeztek a 2.a osztályból: Pap Krisztina, Róder Hanna és Láng Szonja. A 2.d osztály újabb 11 kötettel növelte az elolvasott könyvek számát, így most is ők állnak az első helyen az alsósok közül az eddig összesen elolvasott 22 kötettel. A felső tagozaton Baracsi Nóri áll az élen 8 könyvvel, ebből három a decemberi termés.
Valószínű, hogy többen olvastak a téli szünet alatt is. Ha kitöltik az adatlapot, amit a könyvtárban kérhetnek, ne mulasszák el beadni.
Akik nagy lendülettel kezdenek, néha elfáradnak, tehát aki még nem nevezett be a versenybe, tegye meg, ha van kedve, mert év végéig még bárkinek lehet esélye behozni a már versenyben lévők előnyét is.

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, mindenkinek boldog újévet kívánunk, ……


2015. december 1., kedd

November 7.

Sziasztok ez itt a sulirádió megkezdjük adásunkat!
                  
Ezen a héten az Ambrus;Ambrózia;Mária;Emőke;Natália;Valéria;Judit;Lívia;Árpád;Gabriella;Franciska;
Luca;Otília nevűeket ünnepeljük. Külön szeretettel köszöntjük Mikola Marika nénit, aki a többségtől eltérően decemberben ünnepli a névnapját.

Jeles napok a héten:
A legnevezetesebb a vasárnapi Luca nap,Szent Lúcia ünnepe. Ő  egy előkelő szicíliai családban nevelkedett sok évszázaddal ezelőtt. A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozták.

A december 13-án tartott ünnepnap a karácsonyi ünnepkör részének számító nap. Magyar nyelvterületen „gonoszjáró nap”-nak is tartják, ezen a napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni Így névnapjához több népszokás is kapcsolódik. Például: Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.Ekkortájt készült a Luca széke is, amelyet bonyolult előírások szerint, több napon át kellett készíteni.


A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. December 26-án az éjféli misére a „mesterek”, (rendszerint fiatal emberek), a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva, megláthatták a boszorkányt. A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. A Luca székén állva éjfélkor viszont felismerték őket. Ezután a fiatalembereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széjjeltépjék őket.

 A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák. A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük és így nem tudták elkapni a fiatalokat. A Luca székét aztán otthon tűzre vetették, a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett és ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták a boszorkányok a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkák végét jelentette. Ezután a kulcslyukba fokhagymát kellett dugni, a kést a bal ajtófélfába vágnia, a söprűt pedig keresztbe állítania, hogy minden rontástól védve legyen.

Most híreink következnek:

Elsőként egy könyvsorozatra hívjuk fel az érdeklődők figyelmét. Aki szerette az Indiana Jones filmeket,vagy Az elveszett ereklyék fosztogatói filmsorozatot, annak bizonyára kedvére lesz a Talizmán könyvek négy kötete, amelyben a föld négy egzotikus helyén a kincsvadászok és a régészek, egymással versenyezve akarnak nyomára jutni a Hold istennő  világban szétszórt, talizmánjainak. És ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a négy ereklye együttléte különös események elindítója lehet. keressétek a könyvtárban a Talizmán sorozatot!

Ma 14 órakor tartjuk a könyvtárban valamennyi felsős évfolyam részére a könyvtárhasználati háziversenyt. Még nem adta le minden osztály a nevezését, ezért kérjük, hogy ahol elmaradt, most pótolják, hogy tudjuk, hány résztvevőre számítsunk.


A heti adást Kui Ákos És Kótai Erik szerkesztette.

Ezzel elköszönünk, ...