2014. október 22., szerda

november 3.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Reméljük, mindenki kipihente magát az őszi szünet alatt és újult erővel jött ma iskolába.

A hét névnapjai: Győző, Hubert, Károly, Imre, Tétény, Lénárd, Rezső, Csenger, Zsombor, Tivadar és Szibilla. Szeretettel köszöntjük őket.

A Szibillák Apollón isten papnői voltak. Az 1900-as években szórványos név volt, manapság nem szerepel a 100 leggyakoribb név közt, mi is mint érdekességet említjük most meg.
A név jelentése: Isten tanácsa, valószínűleg ezeket a Szibillák nyilatkoztatták ki.
Az időszámítás előtt a római birodalomban élt egy ilyen nevű jósnő, aki kilenc könyvben foglalta össze próféciáit, ezek voltak a Szibilla könyvek.

November havába léptünk. Az őszi hónapok közül általában ez a legködösebb, a legcsapadékosabb. A szántóföldekről betakarítják az utolsó terményeket is, és a hónap vége már a báloké. Az első hó is november vége felé szokott leesni. A falun élő, gazdálkodással foglalkozó emberek ez idő tájt csak a ház körüli munkákkal foglalatoskodnak.
 
 A meteorológusok Őszutó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Enyészet havának nevezik, eleink a Disznótor hava elnevezést használták novemberre, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Szent András hava. A Nap novemberben a Nyilas jegyébe lép.

Jeles napok a héten:

Ma van a Magyar Tudomány Napja, 1997 óta, annak emlékére, hogy 1825-ben ezen a napon gróf Széchényi István felajánlotta birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság - ma Magyar Tudományos Akadémia - megalapítására.

Kedden lesz a 70. évfordulója annak a tragikus eseménynek, hogy fölrobbant a forgalommal zsúfolt Margit híd pesti szakasza. Egy utasokkal zsúfolt villamos szerelvény és több gépjármű zuhant a Dunába, sok utas és járókelő lelte halálát a jeges vízben.


Végül a Szulejmán tv. sorozat rajongóit tudatjuk arról, hogy csütörtökön  lesz 520 éve, hogy I. Szulejmán lett a török birodalom 10. szultánja.

Most híreink következnek: (aktualitások)

Ezzel elköszön az iskolarádió....

2014. október 17., péntek

Október 20.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat!


Köszöntjük a Vendel, Orsolya, Előd, Korinna, Gyöngyi, Salamon, Blanka, Bianka, Dömötör és Armand névre hallgatókat, mer a héten ők ünneplik névnapjukat.

Jeles napok a héten

Ma van Vendel napja.  Szent Vendel a pásztorok védőszentje. Állattartó vidékeken ünnep ez a nap. Nem dolgoztatták az igásállatokat, a gazdák meg zeneszóval mulattak egész nap. A pásztorcsaládokban gyakori volt a Vendel keresztnév.

Holnap Orsolya nap, amit a Somló vidéken szüretkezdő napnak tartottak, és híres szüreti mulatságokat rendeztek ilyenkor.

A péntek - október 24- az Origami Világnapja. 1898-ban ezen a napon született Lilian Oppenheimer, aki az angol és az amerikai origami szövetség megalapítójaként világszerte népszerűsítette ezt a művészeti ágat, ami nem más , mint a papírhajtogatás művészete. A japán eredetű művészeti ág mára az egész világon elterjedt.


 Ott a hagyomány úgy tartja, hogy aki meghajtogat ezer papírdarvat, annak az istenek teljesítik egy kívánságát. A 14 esztendős Szadako, aki pár évesen túlélte az atombomba pusztítását, majd tíz évvel később sugárfertőzés miatti leukémiát kapott, azt kívánta, hogy meggyógyulhasson. Sajnos életében nem sikerült mind az ezer darvat elkészítenie. A hiányzó madarakat osztálytársai hajtogatták meg és helyezték el sírjára. A teljes történetet Karl Bruckner: Szadako élni akar című könyvében olvashatjátok. Keressétek a könyvtárban.!


A vasárnapi Dömötör nap is pásztorünnep. Dömötört, a keleti egyház szentjét, a juhászok pártfogójának tartják. Juhászújévnek is nevezik e napot, mert ezen a napon számoltatták el, vagy hosszabbították meg a juhászok szolgálatát, a juhászok a plébánia udvarán birkapaprikást főztek, a juhásznék bélest sütöttek.
Az Alföldön ezen a napon állatvásárokat, többnapi mulatságokat tartottak. (Hortobágyon, Szegeden juhásztort, juhászbált rendeztek).Időjárásjósló nap, az e napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartották. 


Most híreink következnek: 
(nem előre szerkesztett rovat)

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszönünk, ....


 

Október 13.

Sziasztok, ez itt a sulirádió meg kezdjük adásunkat!

Első, hagyományos októberi adásunkkal jelentkezünk, hiszen a múlt héten, október első hétfőjén az Aradi Vértanúkra emlékeztünk rendkívüli adás keretében a 6.a osztályosok közreműködésével.

A héten a Kálmánok,Edék,Helének, Helénák,Terézek,Teréziák,Gálok,Auréliák,Hedvigek, Hédik, Lukácsok és a Nándorok ünneplik névnapjukat.Szeretettel köszöntjük őket.


Ma a második októberi teljes hetünket kezdjük, itt az idő, hogy néhány szót ejtsünk erről a hónapról!

Nálunk régen az októbert Mindszent havaként vagy Őszhóként ismerték.

Az európai népek körében az október - hasonlóan a szeptemberhez - elsősorban a betakarítás, a szüret időszaka, de számos egyéb mezőgazdasági tevékenységre is ilyenkor kerítenek sort. Ekkor van az őszi vetés ideje is.

E hónap ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei. Tehát a halász, a hajós márciusban vízre tolt hajóját ekkor vontatta partra, a földművesek a márciusban elővett s az egész nyáron és ősszel használt szerszámait most eltette. Számos népszokás, hiedelem kapcsolódik a betakarítás, a szüret hónapjára.

A szerdai Teréz nap például  hagyományosan a szüret kezdete. Bácskában és a Bánságban egykoron dologtiltó nap volt, amikor az asszonyok nem moshattak, és kenyeret sem süthettek.

Szombaton, Lukács napján Szent Lukács evangélistára emlékezik a katolikus világ. Őt tartják az Újtestamentum harmadik és ötödik könyve szerzőjének. A Biblia azt írja róla, hogy orvos volt, ezért a doktorok és a sebészek, valamint a kórházak és a gyógyfürdők védőszentjeként tisztelik. A keresztény hagyomány szerint ő volt az első, aki lefestette Szűz Mária, Péter és Pál képeit, emiatt a művészek pártfogójának is tekintik.

A héten többek közt még a Látássérültek Nemzetközi Napja, a Kenyér Világnapja, Élelmezési Világnap érdemel említést.

A mai nap sajnálatos aktualitása az is, hogy ma 38 éve fedezték fel azt az ebola vírust, amely napjainkban a világ több országában is veszélyezteti az emberek életét, egészséget.


Most híreink következnek: ( Nem előre szerkesztett, aktuális események)

A heti adást Edit néni szerkesztette

Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, mindenkinek eredményes hetet kívánunk!




2014. szeptember 26., péntek

szeptember 29.

Sziasztok ez itt a sulirádió megkezdjük adásunkat.

A héten a Mihályok,Jeromosok,Médeák,Malvinok,Petrák,Helgák,Ferencek,Edvinek,Zórák
Aurél és Galinák ünneplik névnapjukat. Köszöntjük őket.

Jeles napok a héten:

 Ismeritek a mondókát? Kot-kot-kot kot kotkodács, minden napra egy tojás....
Ha tojás nem is, de minden napra egy -egy világnap, vagy jeles nap jut  a héten

Ma például  Mihály napja van, amelyhez sok népszokás és hagyomány kötődik. Ezen a napon szoktak elszegődni a pásztorok, és ez időtájt kezdik meg a kukorica törését.

Mihály időjósló nap is, úgy tartják a népi időjósok, hogy, ha Mihálykor dörög az ég, szép őszünk lesz,de kemény tél várható.

Holnap Jeromos napja. Szent Jeromos a könyvtárosok és a könyvtárak védőszentje, híres Biblia fordító volt.
Ez a nap egyben Benedek Elek születésnapja, és a Magyar Népmese Napja.


Szerdán Zenei Világnap lesz, csütörtökön a Gyalogolók Világnapja,
szombaton, Ferenc napján az Állatok Világnapja, vasárnap pedig a Tanárok Világnapja.

Most híreink következnek:

  •  A héten zajlik a hulladékgyűjtés.

  • Ne felejtsétek el, hogy szerdán tanítás nélküli munkanap,csak ügyelet lesz ezen a napon.
  •  
  • Megváltozott a könyvtár nyitvatartása. Az új időpontokat kiírtuk a szülői faliújságra, a könyvtár bejáratához, és az alsós osztályok kézhez is kapták. Tájékozódjatok az említett helyeken.


A heti adást Nagy Alex szerkesztette.

Ezzel elköszön...

2014. szeptember 21., vasárnap

Szeptember 22

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten a Móricokat, a Teklákat, a Linákat, a Linetteket, a Gellérteket, a Mercédeszeket, az Eufrozinákat, a Kendéket, a Jusztinákat, az Adalberteket és a Venceleket köszöntjük.

Jeles napok a héten:

Ma van az őszi napéjegyenlőség napja. 
Napéjegyenlőségnek nevezzük azt, amikor a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart.


Holnap lesz a nemzetközi hulladékgyűjtő nap, az iskolatej és az ásványvizek napja - csupa egészséges dolog.

Szerdán egy híján 120 éve annak, hogy egy nő először biciklizte  körbe Földet. Útja 15 hónapig tartott


Szerdán  változás áll be a csillagképek terén is, mert a szűz havából a mérleg havába lépünk.
A Mérleg – kétkarú eszközről lévén szó, amellyel serpenyőit egyensúlyba hozva mérnek – az őszi napéjegyenlőséget, a világosság és a sötétség egyensúlyát jelképezi.

Szombaton lesz az idegenforgalmi világnap. Az Idegenforgalmi Szervezet határozata alapján 1980 óta ünneplik világszerte az idegenforgalmi világnapot, azzal a céllal, hogy segítse a turizmus fejlődését.Kerestük a programajánlót, de nem találtunk erre az évre semmit, lehet, hogy pár nappal később már lesz hírrendezvényekről. Akit érdekel, figyelje a sajtót médiát a héten.

Most híreink következnek:

  • Ahogy már a múlt héten említettük, pénteken  kezdődik a hulladékgyűjtés. A papírt kötegekbe kötve vesszük át,a PET palackokat tisztán és összelapítva.
  • A jövő héten indul az Arizona program...
  • Október 1.-én tanítás nélküli munkanap, csak ügyeletet biztosít az iskola....
  • A Mezőgazdasági Múzeum "Varázserdő" kiállítására készülünk. Érdeklődni Andi néninél lehet...

A heti adást Kui Ákos és Romasz Jácint szerkesztette.

Ezzel elköszönünk...




 

2014. szeptember 12., péntek

szeptember 16.



        Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.
Ezen a héten az Enikőket, a Melittákat,  Editeket, a Dittákat, a Ludmillákat, a Zsófiákat, a Hildegárdokat, a Diánákat, a Vilhelminákat, a Dorinákat, a Friderikákat, a Mátékat és a Mirellákat köszöntjük. Külön szeretettel köszöntjük Bolczár Edit nénit.

Jeles napok a héten:

Ma 86 éve, hogy Alexander Fleming felfedezte  a penicillint, és ezzel lehetővé tette emberek ezereinek a gyógyulást.

Kedden lesz az ózon világnapja. 1987. szeptember 16-án 46 ország írta alá az ózonréteg védelmét szolgáló montreali jegyzőkönyvet. Mára több mint 189 ország csatlakozott hozzá, köztük Magyarország.  1989-ben, ez volt az első olyan globális környezetvédelmi megállapodás, amely igazán sikeresnek mondható. Az egyezmény értelmében a csatlakozó országok vállalták, hogy megszüntetik a magas légköri ózont lebontó klórozott vegyületek gyártását, kereskedelmét, és használatát.

Szerdán lesz 121 éve, hogy Puskás Tivadar feltalálta a telefonközpontot.

A vasárnap Máté apostol és evangélista napja. Egyes vidékeken Máté hetében vetették a gabonát. A vetés a férfiak munkája volt, melyhez különféle rituálék kötődnek. A vetőmagot megszentelték, a férfiak megmosták a lábukat, tiszta ruhába öltöztek, így mentek ki a földekre. Egyes vidékeken a magvető a nyelve alá három búzaszemet tett, és a művelet közben nem volt szabad beszélnie. Miután a vetést elvégezték,a vetőabroszt (ami gyakorta a karácsonyi abrosz) a magasba dobták, hogy nagyra nőjön a gabona. 

21-én, tehát szintén vasárnap lesz  a Magyar Dráma napja. Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünneplik annak emlékére hogy 1883-ban e napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeinek jobb megismertetésére, valamint, hogy ösztönözze az írókat újabb alkotások létrehozására.

Most híreink következnek:

Pénteken angol klubon az angolszász országok étkezési szokásaival, ételeivel  ismerkedhettek meg. A klub 14 órakor kezdődik, a részt venni kívánók szerdáig jelentkezhetnek. Lesz közös főzés is!

Szombaton kirándulás lesz a Budakeszi Vadasparkba. Részletekről Derdák Andi néninél.

Jövő hét pénteken kezdődik a papírgyűjtés, készüljetek rá!

A heti műsort Kui Ákos szerkesztette

Ezzel elköszönünk ...




2014. szeptember 5., péntek

szeptember 8.

Jó reggelt kívánunk mindenkinek!

A tanév első iskolarádiós adását hallgatjátok.
Aki még nem hallott soha csatás sulirádiót, annak elmondjuk, hogy állandó rovataink: 
  • A hét névnapjainak felsorolása, 
  • A jeles napokról való megemlékezés
  • Az iskolai élettel kapcsolatos aktuális hírek
  Az iskolarádió szerkesztőségének tagjai a 2014/15 tanévre:
Kollár Betti 5.a
Ötvös Viki 5.a
Nagy Alex 6.b
Lisztes Krisztián 7.a
Kótai Erik 7.a
Kui Ákos 7.a 
Romasz Jácint 7.a

..és most csapjunk is bele!
Tehát: a héten Mária, Adrienn, Ádám, Nikolett, Kornél, Szeréna és Roxána napok alkalmával köszöntjük azokat, akiknek ilyen nevük van, minden jót kívánunk nekik. Külön is említjük Mikola Marika nénit, és ezúton kívánunk neki további sok szép évet a tanári pályán és azután is.

Jeles napok a héten :  

Többet is említhetnénk, de időhiány miatt hármat emelünk ki.
A héten kétszer lesz Mária nap. Először ma, később 12-én, pénteken.
A keresztény hagyományok szerint   az időszámítás előtti első században szeptember 8-án született Szűz Mária, Jézus szülőanyja, a hét második Mária napján pedig sokfelé Mária-napi búcsúkat tartanak országszerte. A két Mária nap közt szomorú évforduló a szerdai szeptember 11. amelyet akár ki is nevezhetnének nemzetközi terrorizmus elleni napnak, ugyanis 13 éve, ezen a napon érte terrortámadás a New York városában a világkereskedelmi központ ikertornyait, ahol csaknem 3000 ember esett áldozatul.

Most híreink következnek: 

Ezzel elköszön  a sulirádió szerkesztősége....