2014. november 25., kedd

December 1

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten Elzák, Melindák, Vivienek, Ferencek, Olíviák, Xavérok, Borbálák, Barbarák, Borókák, Vilmák, Miklósok, Dönizek, Ambrusok ünneplik névnapjukat. Sok szeretettel köszöntjük őket.

Ma beköszöntött a negyedik  "emberes"  hónap, a szeptember, október és november után a december.
 Szokás volt régen karácsony havának, télelő havának és álom havának is nevezni.
Ez a hónap a pihenés, megbékélés és a jó hangulat jegyében telt el, az emberek a családi tűzhely köré húzódtak, és élvezték a jól végzett munka megérdemelt gyümölcseit.

Jeles napok a héten:

Szombaton lesz Miklós-napja, ekkor fog jönni a jó gyerekekhez Szent Miklós, közismert nevén a Mikulás. Mürai Szent Miklós myrai püspök életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki a Mikulás személye is.
Halhassatok meg egy ilyen legendát

A három lány kiházasítása

Egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak. Miklós elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Az elkövetkező években így tett a másik két lánnyal is, a harmadik évben azonban az apa megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.

Most híreink következnek:

A sulirádiót Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszön............



 

2014. november 21., péntek

november 24.

Sziasztok, ez itt sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten a Kelemeneket, a Klementinákat, az Emmákat, a Virágokat, a Katalinokat, a Lizákat, a Lénárdokat, a Virgileket, a Virginiákat, a Stefániákat, a Taksonyokat, és az Ilmákat köszöntjük. Külön szeretettel köszöntjük Szenteiné Bukovinszky Kati nénit, Lázárné Molnár Kati nénit és Kollinné Szimeth Kati nénit.

Jeles napok a héten:

Kedden a Magyar Labdarúgás Napján az 1953 november  25-i londoni 6:3-as magyar győzelemre emlékezünk.

Ez ugyan elmúlt már, de a Katalin nap 25.-én megmaradt, számos népszokással hagyománnyal:

A pásztorok ezen a napon hajtották ki utoljára a csordát.

Régen Katalin ünnepnapja után sem lakodalmat, sem táncmulatságot nem szoktak rendezni, mivel közelgett az adventi időszak.

Szokás volt Katalin-napján valamely gyümölcsfa ágát vízbe tenni - ez volt a Katalin-gally - , ha ez karácsonyig kivirágzott, azt jelentette, hogy az a lány, aki az ágat vízbe tette, a következő évben férjhez mehet.

Időjósló megfigyelés szerint, ha Katalinkor kopog, karácsonykor tocsog. Ennek a fordítottja is érvényes, ami azt jelenti, hogy a Katalin-napi fagy esős karácsonyt  hoz, a Katalin-napi eső pedig szép, fagyos ünnepet.
Ha Katalin szépen fénylik,a Karácsony vízben úszik -így is  mondták
Ezt bizonyítja a közmondás is: ha Katalinkor megállott a liba a jégen, akkor karácsonykor sáros lesz.


27-én lesz a Nobel-díj napja. A Nobel-díjat a svéd kémikus, feltaláló Alfréd Nobel alapította. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat – és a vele járó, jelenleg nyolcmillió svéd koronát (körülbelül 272 millió forintot) kiérdemli.

 Magyar vagy magyar származású Nobel-díjasok:



Lénárd Fülöp                        fizikai

Bárány Róbert orvosi

Zsigmondy Richárd kémiai

Szent-Györgyi Albert orvosi

Hevesy György kémiai

Békésy György orvosi

Wigner Jenő fizikai

Gábor Dénes fizikai

Daniel Carleton Gajdusek orvosi

Milton Friedman közgazdasági

Elie Wiesel béke

Polányi János kémiai

Harsányi János közgazdasági

Oláh György kémiai

Kertész Imre irodalmi

Herskó Ferenc kémiai 


 Most híreink következnek:

A heti adást Kótai Erik és Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszön...











































































2014. november 14., péntek

November 17

Sziasztok ez itt a sulirádió,megkezdjük adásunkat!

A héten a Hortenziák, a Gergők, a Jenők, az Erzsébetek, a Zsókák, a Lizák, a Jolánok, az Olivérek, a Cecíliák, a Kelemenek és a Klementinák ünneplik névnapjukat.Külön szeretettel köszöntjük Nagyné Végvári Erzsébet néni tanárunkat.

Jeles napok a héten:

Ma Budapest napja van -1873 november 17-én történt Buda és Pest egyesítése: 1873-ban e napon tartotta alakuló ülését az egyesített Budapest Székesfőváros közgyűlése. Ennek emlékére November 17- én tartják a város születés napját.

Holnap lesz 110 éve, hogy bemutatták Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát a pesti Király színházban.

Szerdán Nemzetközi Férfinap lesz, ebből az alkalomból szeretettel köszöntjük iskolánk valamennyi hím nemű tanulóját és felnőtt dolgozóját.

Szintén szerdán, Erzsébet napján Árpád házi Szent Erzsébetre emlékezik a katolikus egyház.

A legenda szerint egy alkalommal kenyereket vitt a szegényeknek, mikor sógorával találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta azt, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában. Isten változtatta át a kenyeret, hogy Erzsébet ne keveredjen hazugságba.

Időjárásjóslás fűződik ehhez a naphoz: ha e napon havazik, azt mondják Erzsébet megrázta pendelyét.


Most híreink következnek:
 (aktualitások)

Ezzel el köszön a suli rádió  mindenkinek jó hetet jó munkát kívánunk.............

2014. november 7., péntek

November 10.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.


A héten a Rékák, Arielek, Mártonok, Martinok, Jónások és Renátók, Szilviák, Alízok, Albertek, Lipótok, Ödönök és Edmondok ülik névnapjukat, ezúton is szertettel köszöntjük őket.

A hét napjai közül kiemelkedik a holnapi Márton -nap és a csütörtöki Magyar Nyelv Napja


Márton napján Szent Márton püspökre emlékszik a keresztény világ, aki  a IV. században született Saváriában, ami ma Szombathely. Édesapja pogány római katonatiszt volt. 12 évesen ismerkedett meg a kereszténységgel és azzá is vált. Apja kívánságára azonban katonáskodott is. A legenda szerint egy este nélkülöző koldussal találkozott, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. Saját köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban.

Később Mártont püspöknek választották a franciaországi Toursban. A megtiszteltetés elől szerénysége miatt el akart bújni a libák óljába, de azok hangos gágogása elárulta a rejtekhelyét.

Faluhelyt több népszokás, hagyomány kapcsolódik ehhez a naphoz
E nap volt a fizetés, tisztújítás, jobbágytartozás lerovásának napja. A pásztorok végigjárták a házakat, köszöntőket mondtak és nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizve azt, tavasszal az állatok kihajtásánál használta.

Dologtiltó nap is volt. Tilos volt e nap mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna.
Helyette lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben ehessenek, ihassanak. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. A hiedelem szerint Márton az új bor bírája, mert ilyenkor már iható az új bor. E nap vágták le a tömött libát, mert úgy tartották: "Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik."

Időjárásjósló nap is: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható."
Ha a Márton napi lakomán elfogyasztott lúdnak fehér és hosszú a csontja, akkor havas lesz a tél, ha pedig barna és rövid a csontja, akkor sáros  - így tartották.


Csütörtökön lesz  a Magyar Nyelv Napja.  Ezt öt éve ünnepeljük, mert a Magyar Nyelv Múzeuma ezen a napon nyílt meg Széphalmon.

Most híreink következnek:
(Aktualitások)



Ezzel elköszön az iskolarádió......

2014. október 22., szerda

november 3.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Reméljük, mindenki kipihente magát az őszi szünet alatt és újult erővel jött ma iskolába.

A hét névnapjai: Győző, Hubert, Károly, Imre, Tétény, Lénárd, Rezső, Csenger, Zsombor, Tivadar és Szibilla. Szeretettel köszöntjük őket.

A Szibillák Apollón isten papnői voltak. Az 1900-as években szórványos név volt, manapság nem szerepel a 100 leggyakoribb név közt, mi is mint érdekességet említjük most meg.
A név jelentése: Isten tanácsa, valószínűleg ezeket a Szibillák nyilatkoztatták ki.
Az időszámítás előtt a római birodalomban élt egy ilyen nevű jósnő, aki kilenc könyvben foglalta össze próféciáit, ezek voltak a Szibilla könyvek.

November havába léptünk. Az őszi hónapok közül általában ez a legködösebb, a legcsapadékosabb. A szántóföldekről betakarítják az utolsó terményeket is, és a hónap vége már a báloké. Az első hó is november vége felé szokott leesni. A falun élő, gazdálkodással foglalkozó emberek ez idő tájt csak a ház körüli munkákkal foglalatoskodnak.
 
 A meteorológusok Őszutó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Enyészet havának nevezik, eleink a Disznótor hava elnevezést használták novemberre, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Szent András hava. A Nap novemberben a Nyilas jegyébe lép.

Jeles napok a héten:

Ma van a Magyar Tudomány Napja, 1997 óta, annak emlékére, hogy 1825-ben ezen a napon gróf Széchényi István felajánlotta birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság - ma Magyar Tudományos Akadémia - megalapítására.

Kedden lesz a 70. évfordulója annak a tragikus eseménynek, hogy fölrobbant a forgalommal zsúfolt Margit híd pesti szakasza. Egy utasokkal zsúfolt villamos szerelvény és több gépjármű zuhant a Dunába, sok utas és járókelő lelte halálát a jeges vízben.


Végül a Szulejmán tv. sorozat rajongóit tudatjuk arról, hogy csütörtökön  lesz 520 éve, hogy I. Szulejmán lett a török birodalom 10. szultánja.

Most híreink következnek: (aktualitások)

Ezzel elköszön az iskolarádió....

2014. október 17., péntek

Október 20.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat!


Köszöntjük a Vendel, Orsolya, Előd, Korinna, Gyöngyi, Salamon, Blanka, Bianka, Dömötör és Armand névre hallgatókat, mer a héten ők ünneplik névnapjukat.

Jeles napok a héten

Ma van Vendel napja.  Szent Vendel a pásztorok védőszentje. Állattartó vidékeken ünnep ez a nap. Nem dolgoztatták az igásállatokat, a gazdák meg zeneszóval mulattak egész nap. A pásztorcsaládokban gyakori volt a Vendel keresztnév.

Holnap Orsolya nap, amit a Somló vidéken szüretkezdő napnak tartottak, és híres szüreti mulatságokat rendeztek ilyenkor.

A péntek - október 24- az Origami Világnapja. 1898-ban ezen a napon született Lilian Oppenheimer, aki az angol és az amerikai origami szövetség megalapítójaként világszerte népszerűsítette ezt a művészeti ágat, ami nem más , mint a papírhajtogatás művészete. A japán eredetű művészeti ág mára az egész világon elterjedt.


 Ott a hagyomány úgy tartja, hogy aki meghajtogat ezer papírdarvat, annak az istenek teljesítik egy kívánságát. A 14 esztendős Szadako, aki pár évesen túlélte az atombomba pusztítását, majd tíz évvel később sugárfertőzés miatti leukémiát kapott, azt kívánta, hogy meggyógyulhasson. Sajnos életében nem sikerült mind az ezer darvat elkészítenie. A hiányzó madarakat osztálytársai hajtogatták meg és helyezték el sírjára. A teljes történetet Karl Bruckner: Szadako élni akar című könyvében olvashatjátok. Keressétek a könyvtárban.!


A vasárnapi Dömötör nap is pásztorünnep. Dömötört, a keleti egyház szentjét, a juhászok pártfogójának tartják. Juhászújévnek is nevezik e napot, mert ezen a napon számoltatták el, vagy hosszabbították meg a juhászok szolgálatát, a juhászok a plébánia udvarán birkapaprikást főztek, a juhásznék bélest sütöttek.
Az Alföldön ezen a napon állatvásárokat, többnapi mulatságokat tartottak. (Hortobágyon, Szegeden juhásztort, juhászbált rendeztek).Időjárásjósló nap, az e napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartották. 


Most híreink következnek: 
(nem előre szerkesztett rovat)

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszönünk, ....


 

Október 13.

Sziasztok, ez itt a sulirádió meg kezdjük adásunkat!

Első, hagyományos októberi adásunkkal jelentkezünk, hiszen a múlt héten, október első hétfőjén az Aradi Vértanúkra emlékeztünk rendkívüli adás keretében a 6.a osztályosok közreműködésével.

A héten a Kálmánok,Edék,Helének, Helénák,Terézek,Teréziák,Gálok,Auréliák,Hedvigek, Hédik, Lukácsok és a Nándorok ünneplik névnapjukat.Szeretettel köszöntjük őket.


Ma a második októberi teljes hetünket kezdjük, itt az idő, hogy néhány szót ejtsünk erről a hónapról!

Nálunk régen az októbert Mindszent havaként vagy Őszhóként ismerték.

Az európai népek körében az október - hasonlóan a szeptemberhez - elsősorban a betakarítás, a szüret időszaka, de számos egyéb mezőgazdasági tevékenységre is ilyenkor kerítenek sort. Ekkor van az őszi vetés ideje is.

E hónap ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei. Tehát a halász, a hajós márciusban vízre tolt hajóját ekkor vontatta partra, a földművesek a márciusban elővett s az egész nyáron és ősszel használt szerszámait most eltette. Számos népszokás, hiedelem kapcsolódik a betakarítás, a szüret hónapjára.

A szerdai Teréz nap például  hagyományosan a szüret kezdete. Bácskában és a Bánságban egykoron dologtiltó nap volt, amikor az asszonyok nem moshattak, és kenyeret sem süthettek.

Szombaton, Lukács napján Szent Lukács evangélistára emlékezik a katolikus világ. Őt tartják az Újtestamentum harmadik és ötödik könyve szerzőjének. A Biblia azt írja róla, hogy orvos volt, ezért a doktorok és a sebészek, valamint a kórházak és a gyógyfürdők védőszentjeként tisztelik. A keresztény hagyomány szerint ő volt az első, aki lefestette Szűz Mária, Péter és Pál képeit, emiatt a művészek pártfogójának is tekintik.

A héten többek közt még a Látássérültek Nemzetközi Napja, a Kenyér Világnapja, Élelmezési Világnap érdemel említést.

A mai nap sajnálatos aktualitása az is, hogy ma 38 éve fedezték fel azt az ebola vírust, amely napjainkban a világ több országában is veszélyezteti az emberek életét, egészséget.


Most híreink következnek: ( Nem előre szerkesztett, aktuális események)

A heti adást Edit néni szerkesztette

Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, mindenkinek eredményes hetet kívánunk!